Chapter 6.~Az Én Hibám!!~

A lapon anyám írása rendetlen, ideges és sietős volt.
"Perrie! Ha hazaértél, azonnal gyere a kórházba. Nemsokkal a távozásod után apádnak infarktusa volt. Mentőt kellett hozzá hívni! Kérlek kicsim nagyon siess!"- így hangzott anyám levele.
Közel voltam az ájuláshoz. Alig kaptam levegőt és a szívem a torkomban dobogott.
Nem tudtam, hogy itt Londonban hogy tudok eljutni a kórházig önállóan. Csak egy ötletem volt.
Harry.-gondoltam és kétségbeesetten vettem fel a cipőmet és ahogy csak tudtam, úgy rohantam a szomszéd házhoz.
Szinte vertem az ajtót kopogás helyett.
-Harry! Harry nyisd már ki!!-motyogtam magamban idegesen.
És akkor egyszer csak nyílt a bejárati ajtó.
-Jesszusom, Perrie, mi olyan sürgős?- nézett rám Harry.
-Harry! Könyörgöm, azonnal vigyél el a kórházba!- lihegtem.
-Úristen, mi a baj??- tágultak ki Harry szemei.
-Nem voltam itthon és anyám..... hagyott egy levelet, hogy apám infarktust kapott. És, hogy, ha hazaérek azonnal menjek be a kórházba. Kérlek Harry!!- itt már zokogtam.
-Oké. Várj felveszek egy cipőt!- visszalépett egyet, felkapta az első cipőt, ami a kezébe akadt és rohantunk ki a kocsihoz.
Én egész úton bőgtem, Harry pedig idegesen vezetett.
Amikor odaértünk a kórházhoz mindketten csak úgy kipattantunk a kocsiból. Berohantunk a recepciós pulthoz és én próbáltam beszélni.
-Jó napot, miben segíthetek?-kérdezte egy halál nyugodt hölgy.
-Jó... napot. Alexander Edwards-ot keresem. Megmondaná, hogy melyik szobában van?- kérdeztem ismét a sírás szélén.
-Maga hozzátartozó?
-A lánya vagyok. Perrie Edwards.- hadartam.
-Az apja a 4. emeleten a 222-es műtőben van. Nem mehetnek be műtét közben, de kint megvárhatják.- magyarázta a nő.
Én köszönés és minden nélkül otthagytam és elindultam felfelé.
A lift olyan lassan vánszorgott, mint a reumás tetű. Alig bírtam kivárni, hogy felérjünk.
A 222-es szobát kerestem, ahol apámat műtik. a szobák száma össze-vissza helyezkedett el. Fogalmam sem volt, hol lehet.
Onnan találtam meg, hogy anyámat láttam ülni egy szoba előtt.
-ANYU!!!-kiabáltam neki oda már 10 méterről. Odarohantam hozzá és megöleltem. -Sajnálom!! Nerm kellett volna úgy beszélnem délután apuval. Csak felzaklattam és miattam van az egész.. -bőgtem anyám vállába.
-Nem a te hibád kicsim. Apád egész nap rosszul volt. Csak nem akart rád ijeszteni ezért nem mondta -sírt anyám is. -Hogy jöttél ide?- kérdezte.
-Átrohantam Harryhez és ő elhozott.- biccentettem Harry felé.
-Köszönöm Harry, hogy elhoztad Pezz-t.- erőltetett az arcára egy gyenge mosolyt anyu.
-Igazán semmiség Mrs. Edwards.-Harry.
Innen már csak leültünk és vártunk. Vártunk, vártunk, vártunk.... Semmi fejlemény nem volt. Egyre idegesebbek lettünk, mert senki nem jött ki egy másodpercre sem a műtőből. 
Aztán 2 óra várakozás után kilépett a teremből egy férfi orvos.
-Hölgyeim, uram. -lépett felénk.  - Önök Mr. Edwards hozzátartozói? -kérdezte.
-Igen.- felelt Harry, mert én és anyu nem nagyon tudtunk megszólalni.
-Egyelőre stabilizáltuk az úr állapotát, de bármikor visszaeshet, úgyhogy ha felébred, csak óvatosan bánjanak vele. -orvos.
-Rendben.- nyögte ki végül anyu és az orvos elment.
Én hihetetlenül megnyugodtam. Harry egyik izmos karjára döntöttem a fejemet és hangosan kifújtam a levegőt.
-Kicsim, te menj csak haza. Holnap iskola után  majd bejössz apádhoz. -simogatta meg a hátamat anyu.
-És veled mi lesz?- kérdeztem.
-Én nem mozdulok apád mellől. Itt leszek bent és telefonon is elérsz. NE aggódj édesem, minden rendben lesz.- nyugtatott anyám.
-Jó...-hagytam rá nehéz szívvel.- De legalább ne hozzak valamit?
-Nem kell... Kétlem, hogy most bármit is meg tudnék enni...
-Na jó... Holnap suli után az lesz az első dolgom, hogy bejövök oké?- öleltem meg.
-Jó. De most már tényleg menj. Késő van és holnap iskola. -anyu.
-Oké. Szia. És ha apu felébred... mondd meg neki, hogy szeretem és nagyon sajnálom, hogy úgy beszéltem vele, mielőtt elmentem.- itt már megint könnyes lett a szemem.
-Jól van. Megmondom. Szeretlek kicsim!- vont ismét magához anyu.
-Én is anya. Vigyázz apura.- kötöttem a lelkére.
-Vigyázni fogok rá.- és adott egy puszit. -Sziasztok. És Harry, még egyszer nagyon köszönöm, hogy elhoztad Perrie-t.
-Szívesen Mrs. Edwards.- Harry.
-Akkor szia anyu..-adtam neki még egy puszit.
-Sziasztok.
-Viszlát Mrs. Edwards.-köszönt el Harry is.
Harryvel elhagytuk a kórházat és elindultunk haza felé.
Már majdnem hazaértünk, amikor megszólalt Harry.
-Pezz, mi lenne, ha nálam aludnál? Egyedül nem lehet kellemes egy akkora házban... És kicsit talán megnyugodnál..
-Hát...-hezitáltam. Végül is a fiúk közül Harry a legjobb barátom...-Okéé..-adtam be a derekam.- De előbb haza megyek összeszedek valami holnapi ruhát, meg még ami kell.
-Jó! - lelkesedett Harry és leparkolt a háza előtt.-Amúgy... a szüleim miatt ne aggódj. Egyedül lakom. -mosolygott Harry.
Én csak visszamosolyogtam rá és elindultam a mi házunk felé.
Felértem a szobámba és egy kisebb táskába elkezdtem mindent belepakolni. Ruha, smink, tusfürdő... A másik táska meg a sulitáskám volt és abba értelem szerűen a sulis cuccaimat tettem.
Miután ezeket elraktam, összeszedtem egy kis pénzt, hogy holnap tudjak kaját venni. A telefontöltőmet is beraktam és már mentem is.
Bezártam a lakást és Harryhez már kopogás nélkül mentem be.
-Itt vagyok!-szóltam el magam hangosan, mikor becsuktam magam mögött az ajtót.
-Oké. Ömm... Mit csináljak vacsira?-kérdezte egyből, amint beértem a konyhába.
-Háát... nem tudom. De én szerintem most nem fogok enni. Elmegyek fürdeni aztán aludni. -mondtam és az irányt a fürdő felé vettem.
Igen, ismerem itt a járást. A buli is itt volt, meg már voltam itt párszor, csak azt nem tudtam, hogy Harry egyedül lakik.
Felmentem a táskámmal együtt a fürdőbe vonultam és gyorsan letusoltam. Felvettem a pizsimet és lementem Harryhez. Eléggé feltűnően végigmért, amikor meglátott a rövid pizsamagatyámban és rövid ujjú alvós pólómban.
-Hol fogok aludni?- néztem rá.
-Háát.. én arra gondoltam, hogy alhatnál mellettem. Úgy is nagy az ágyam. Elférünk ketten.- mosolygott óvatosan.
-Öm..- haboztam.
-Nyugi, semmi hátsó szándékom. - nevetett.
-Akkor jó. Én viszont most megyek aludni. Jó éjt!- mondtam és felmentem Harry szobájába.
Bevetettem magam az ágyba és arcomat a párnába temettem. Sírtam. Persze, hogy sírtam. Az apám még mindig életveszélyben van és miattam. MIATTAM.
Ezzel az őrjítő gondolattal a fejemben aludtam el. Fájt erre gondolni, de ha ez volt az igazság, akkor mit szépítsem...?