Chapter 19.~ Lehet, hogy ennyi volt? Vége mindennek?

"Fent a szobámban megvártam míg anyám el alszik, én meg egy hirtelen ötlettől vezérelve felálltam az ágyamról. Meg volt mit akarok tenni. Tudtam, hogy hülyeség, de ebben a helyzetben nem láttam más kiutat..."
Iszonyúan fájt a gondolat, hogy elveszítettem Zaynt.
Halkan kimentem a szobámból és lementem a fürdőbe. Kiszedtem az egyik borotvából a pengét és visszamentem a szobámba. Igen, tudom, hogy nem vagyok normális, de komolyan nem láttam más kiutat.
Leültem a földre és erőt vettem magamon. A pengét az csuklómhoz illesztettem.  
Csak egy penge.. Csak egy vágás... Csak egy ér és máris egy liter vér.. Melytől az életem lassan véget ér..- ez ment a fejemben. 
Nem megölni akartam magam. Pusztán csak elterelni a figyelmemet a lelki fájdalomról, amit Zayn okozott a szavaival. Vagy... Mégis végezni akartam magammal? Lehet, hogy tudat alatt az vezérelt, hogy egyszerűbb eldobnom magamtól az életemet egyetlen pillanat alatt, mint végig szenvedni ki tudja még hány évtizedet. 
Lassan belenyomtam a csuklómba az éles eszközt és keresztbe húztam vele egy csíkot. 
-Ááhh...- szisszentem fel. 
Végignéztem, ahogy a penge hasítja a bőrömet, a seb szétnyílik és a vér firssen buggyan ki a megsebzett felületből.
De valójában meg sem éreztem azt, hogy mit csinálok magammal és valamilyen szinten megszűnt a lelki fájdalmam is. 
Minden vágásnál Zaynre gondoltam. A csókjaira, a hangjára. Könnyek szöktek ki a szememből. 
Néhány vágás után kezdtem rosszul lenni. Furcsán gyengének éreztem magamat. Aztán minden elsötétült...

~*Zayn szemszöge*~

Komolyan képtelen voltam felfogni, hogy ezt tette velem Perrie. Nem értettem, hogy miért. Minek kellett ez neki? 

A fejemet fogva ültem az ágyam szélén, és igen, férfi létemre sírtam. Rettentő fontossá vált nekem Perrie és tényleg azt hittem, hogy ő is viszont szeret. De úgy látszik mégsem.

Nem tudom hány órán keresztül ülhettem ott a szobámban, amikor olyan hajnali 1 körül megcsörrent a telefonom. 

Nem ismertem a számot, így felvettem.

-Igen, tesék, Zayn Malik - szóltam bele egyből.

-Zayn? Bridgit vagyok - Perrie anyja. Vajon mit akar tőlem, és miért ilyen ideges a hangja?

-Ja.. Szia - köszöntem.

-Zayn, tudom, hogy most éppen nincs minden rendben köztetek Perrie-vel, de nagyon nagy baj van - mondta Bridgit már-már hisztérikus hangnemben. Éreztem, hogy ez nekem is fájni fog.

-Mi?! - kérdeztem kissé pánikolva.

-Pe...Perrie öngyilkos akart lenni. Most viszi be a mentő a kórházba - zokogott Bridgit. 

Kikerekedett a szemem és nem tudtam mondani semmit. 

Letettem a  telefont és lerohantam a lépcsőn.

Anyám és apám len elaludtak a TV előtt és én meg sikeresen felvertem őket. 

-Zayn, fiam hová mész? - kérdezett apám kómásan. Erre anyám is felkelt és ő is kérdően nézett rám. 

Nem akartam felemelni a fejemet, mert akkor látták volna a vörösre sírt szemem  és benne azt a hatalmas, mérhetetlen félelmet és rémültséget.

-Kérdeztem valamit fiam - apám.

Mélyet sóhajtottam és felemeltem a szemem. Anyám egyből felállt.

-Mi a baj Zayn? - kérdezte mellém lépve.  

-Perrie... Szakítottam Perrie-vel.  Az, hogy miért az hosszú, de most hívott Perrie anyja, hogy Pezz meg akarta ölni magát és most megyek be a kórházba...- a végén elcsuklott a hangom. 

-Jézuom. Zayn, nagyon siess! Érj oda! Puszilom Perrie-t - adott egy puszit az arcomra anyám. 

Apám csak döbbenten nézett és ő sem nagyon jutott szóhoz.

Én kirohantam a kocsimhoz és azonnal bevágódtam és indítottam a motort. 160-nal száguldottam végig az utakon, mint a bolond.

Közben mindenkit értesítettem a baráti körünkből. Egyedül Harry-t nem. Most ha meglátnám tuti kinyírnám. 

A kórház elé érve lefékeztem, kiszálltam gyorsan bezártam az autót és rohantam. 

Éppen akkor ért be egy mentőautó és a hordágyon megláttam az én Perriemet. Nem volt eszméleténél és a bal karja csupa vér volt. Én teljesen lefagytam. Kikerekedett szemekkel és a fájdalomtól eltátott szájjal álltam és néztem, ahogy Perrie-t beviszik az épületbe. 

Alig kaptam levegőt. Úgy éreztem, hogy mind miattam van.

-Zayn! - hallottam meg Bridgit zokogó hangját. 

-B...Bridgit...- ennél többet nem tudtam kinyögni.

Megöleltük egymást Bridgittel aztán elindultunk befelé Perrie után.

Leültünk a terem előtt, ahová bevitték őt és ott vártunk. Közben megérkezett mindenki kinek telefonáltam. De úgy tűnik valaki szólt a göndörnek is.

-Mi a francot keresel itt te rohadék?- ugrottam neki szavakkal. 

Ő értelmetlenül nézett rám.

-Ne játszdd, hogy nem tudod, hogy miért vagyok veled ilyen. Tűnj el Perrie közeléből megértetted? Többet hozzá ne merj érni - hörögtem idegesen.

 -Tudod mit? Leszarom! Felőlem meg is dögölhet Perrie - felelt végül Harry.

Erre hihetetlenül ideges lettem. 

-Most megöllek te féreg! - kiáltotta helyettem Jade és nekiesett Harrynek.

Ahol érte ott ütötte. Végül Niall karolta át és húzta el onnan Jade-t. 

Harry szó nélkül megfordult és elment. 

Ekkor kilépett Perrie terméből egy nővér.

-Bemehetnek hozzá, de csak egyesével. Még kicsit kába, de majd kitisztul - ennyit mondott, és elment. 

-Menj be hozzá te előbb Zayn! - mondta Bridgit.

-Biztos? - kérdeztem.

Ő csak bólintott, én pedig lassan benyitottam Perrie-hez.  

  
 ~*Perrie szemszöge*~

 Úgy ébredtem, hogy egy ismeretlen fehér szobában vagyok. Egy nővérke ruhás nő kedvesen mosolygott rám. Felteszem akkor egy kórházban vagyok.

-Behívhatom a hozzátartozóit?  - kérdezett egyből. Ja. Tuti kórház.

Én csak bólogatni tudtam. Borzasztóan kábult voltam.

A nővér kiment és egy percre rá hallottam, hogy nyílt az ajtó. 

Nem láttam, hogy ki jött be, mert nem nagyon tudtam kinyitni a szememet.
Nem is voltam kíváncsi, hogy ki jött be egészen addig amíg egy nagy kéz nem érintette az arcom. Ez biztos, hogy nem anyám, mert az ő keze ennél sokkal de sokkal kisebb. 
Résnyire nyitottam a szememet és darabokra tört szívembe hatalmas fájdalom hasított. 

-Mit keresel itt? - kérdeztem Zayntől erőtlenül.
-Bridgit felhívott, hogy megpróbáltad megölni magad. Miért csináltad ezt Perrie?- kérdezett vissza az arcomat simogatva.
-Szerelemből - suttogtam lesütve a szememet.

-Perrie, szerelemből nem kísérel meg valaki öngyilkosságot - Zayn.
-De. Ha a fiú, akiért mindent megtenne kidobja, és esélyt sem ad neki arra, hogy... csak... pár szót szóljon a maga érdekében - már megint elkezdtem sírni. Nem hiszem el, hogy nem tudom kordában tartani a rohadt könnyeimet!
-Sajnálom Perrie. Tényleg hagynom kellett volna, hogy megmagyarázd azt... az egészet - hajtotta le a fejét Zayn.
-Most megadod a lehetőséget, hogy elmondjak mindent? - vontam fel a szemöldököm.
-Persze - Zayn.
-Zayn, én... mondtam már, hogy teljesen hülye voltam. Ki voltam akadva, hogy a hisztim miatt összevesztem veled, Harry pedig út közben összeszedett a kocsijával és elmeséltem neki, hogy összevesztünk. Harry elvitt valami ismeretlen helyre és... azt mondta, hogy azt akarja, hogy nekem jó legyen és, hogy boldog legyek. Aztán megcsókolt, én meg... nem is tudom, hogy mi ütött belém...- magyaráztam.
-Megölöm ezt a gyereket. És én még azt hittem, hogy a legjobb haverom! - fújtatott Zayn.
-Nyugi, Zayn semmi baj...- simítottam meg izmos vállát.
-Ha ő nem használja ki, hogy gyenge vagy, akkor ez az egész nem történik! - mondta Zayn idegesen majdnem kiabálva, mutatóujját nagyon óvatosan végighúzva vastagon bekötözött alkaromon. - Megyek és elintézek valamit...- jelentette ki Zayn.
-Zayn, ne bántsd kérlek!- könyörögtem, mert tudtam, hogy azt akarja.
Úgy tett, mintha meg sem hallotta volna, hozzám hajolt, lágyan megcsókolt és kiviharzott a kórtermemből.
Nekem csak most tűnt fel, hogy az alkaromon ejtett sebek égnek. Nem zavart, csak furcsa volt.
Nem akartam, hogy más valaki bejöjjön, így inkább gyorsan elaludtam.



Istenem, ti hihetetlenek vagytok! Komolyan! Feltettem az előző részt, és egy órára elmentem itthonról és mire hazajöttem, meg volt minden kommentár! Elképesztően boldoggá tudtok tenni! *---* 
Most csak kíváncsiságból 6 kommentet kérek a következő részig! (Ez nem lesz rendszeres, de nagyon kíváncsi vagyok hogy ezt mennyi idő alatt teljesítetek! :DD)
IMÁDLAK TITEKET!!! Puszi : -Szikraa<3

Chapter 18.~ Fizikai És Lelki Fájdalom.

A kis akciónk után Harry hazavitt.
Kiszálltunk a ház előtt, Harry nekidöntött a kocsija oldalának, és megcsókolt.
-Nagyon jó volt veled Pezz - súgta a fülembe.
Erre csak magamra erőltettem egy műmosolyt és elindultam a házunk felé.
Borzasztóan bántam a tettemet. Nem kellett volna lefeküdnöm Harryvel. Jó, nem mondom, hogy nem élveztem, mert nagyon is élveztem, de lehet, hogy ez volt életem eddigi legnagyobb hibája.
Nehezen vettem a levegőt és a szemfestékemet könnyek mosták le. Szerettem Zaynt. De Harry-t is. Nem tudtam, hogy mi legyen.
Sírva léptem be a házunkba.
-Szia kicsim! - üdvözölt anyu.
-Sz... szia..- léptem be a nappaliba zokogva és nem bírtam tovább.
Felrohantam a szobámba, magamra zártam az ajtót és sikítani kezdtem teli torokból.
-Gyűlölök, gyűlölök, gyűlölök élni!!!!!! - visítottam sírva, az öklömmel belevertem a falba és éreztem, hogy a kezemből folyni kezd a vér.
Lepillantottam a kezemre és valóban véres volt. Felszakadt a bőröm és ömlött a vér a kezemből.
-A rohadt életbe!!! - kiabáltam még ezért is és kirontottam a szobámból.
Lerohantam a lépcsőn és kerestem egy konyharuhát.
-Mi a baj Perrie? - kérdezte anyu, mikor még nem látta a kezemet. - Jézus úristen, mi a fenét műveltél??- kiáltotta el magát anyu aggódva.
-Beleütöttem a falba. De nem komoly - mondam és nyugodtan egy konyha rongyba csavartam a kezemet, amin 2 perc után átütött a vérem.
-Ha nem lenne komoly, akkor nem ütne át a véred a rongyon. Mutasd! - húzta el anyám a kezemet és leszedte róla az átázott anyagot.
-Istenem! Perrie, ez nagyon nagy seb! Ezt tuti össze kell varrni - fogta a fejét idegesen anyám. - Azonnal beviszlek a kórházba. Ülj be a kocsiba! - anyu.
-Nyugi már anyu, semmi bajom. Ez csak egy... kis karcolás - erősködtem.
-Ha kis karcolás lenne, akkor nem ömlene belőle ennyire a vér. Ülj be a kocsiba! - utasított ayám ellentmondást nem tűrő hangon.
Kiléptem az ajtón és Zayn ott állt.
Ránéztem és ismét a sírás kerülgetett. Nem mondtam semmit, csak lesütöttem a szememet szégyenemben és kimentem a kocsihoz.
-Pezzy! - jött utánam Zayn.
-Zayn kérlek... Hülye vagyok. Egy nem normális őrült.. - sírtam.
Zayn magához rántott és átölelt.
-Mi a  baj Pezz? - kérdezte, miközben erősen szorította remegő testemet.
-Az, hogy... Nincs még egy olyan idióta a földön, mint én - ráztam a fejemet.
-De miért? Azért mert összevesztünk a suli előtt? - találgatott.
-Azért is. Meg mert bolond módjára tönkreteszem a saját életemet - ekkor arcomat a tenyerembe temettem.
-Miért tennéd tönkre? - kérdezte végig simítva az arcomon.
-Zayn én.... Én borzasztó nagy hülyeséget csináltam - zokogtam.
-Mit? Csak nem akkora hülyeség - mosolyodott el picit.
-L...le... lefeküdtem Harryvel - nyögte ki végül félve Zayn válaszától.
Zayn elborzadva nézett rám. Ellökött magától és egy lépést hátrált.
-Mondd, hogy csak viccelsz! - kért.
Én csak nemlegesen ráztam a fejem.
-Hogy tehetted ezt Perrie? Miért? He?- kérdezte idegesen.
-Kérlek Zayn... beszéljük meg oké? -léptem felé és megfogtam a kezét.
-Miért Perrie? És a legjobb haverommal? Azt hittem, hogy szeretjük egymást - emelte fel a hangját Zayn.
-Ez így is van Zayn. Nagyon szeretlek! Kérlek... - kezdtem volna még egy mondatba, de Zayn kirántotta a kezét az enyémből.
-Hagyj békén jó? Felejtsük el egymást! - mondta és az ő hangja is eléggé remegett.
-Zayn, kérlek, ne, szeretlek! Szerelmem könyörgöm, ne tedd ezt velem! - kezdtem hisztizni.
Zayn nem mondott semmit, csak fájdalmasan nézett rám, majd elfordult és nagy léptekkel elindult valamerre.
-Zayn...- suttogtam magamnak, amikor láttam elmenni. - Szeretlek.
Anyám végig nézte ezt, mert már a kocsiban volt. Sírva beültem én is és anyám szó nélkül beindította a kocsit és a kórház felé vettük az irányt.
Megállapították, hogy a kezemet tényleg össze kell varrni. Ezt még az este folyamán meg is tették és 5 öltéssel elintézték.
Késő este értünk haza. Fent a szobámban megvártam míg anyám el alszik, én meg egy hirtelen ötlettől vezérelve felálltam az ágyamról. Meg volt mit akarok tenni. Tudtam, hogy hülyeség, de ebben a helyzetben nem láttam más kiutat...

 

4  komment után folytatom :3 

 Puszii : -Szikraa.<3

Chapter 17.~ Hmm...

~*Leigh szemszöge*~

Olyan gyorsan rohantam az igazgatói felé, ahogy csak tudtam. Ha Perrie tényleg annyira ellátta Natalie baját, mint ahogy Zayn elmondta, akkor tuti kicsapják. 

Mindenkit félrelöktem, aki az utamba került. Amikor odaértem az igazgatói elé, kopogás nélkül berontottam. 

-Leigh-Anne, illene kopogni - dorgált egyből Jenna. 

Igen, tegeződök vele a suliban is. 

-Jenna...- lihegtem a térdemre támaszkodva. 

-Ülj le Leigh-Anne! - szólt szigorúan nénikém én pedig engedelmesen leültem Perrie mellé.
-Nem hagyom, hogy kicsapjanak! - súgtam Pezz fülébe.
-Köszönöm - suttogta vissza Perrie és halványan elmosolyodott.
-Miért is állsz Leigh-Anne, ennyire Perrie mellett? - kérdezte hirtelen Jenna.
-Mert a barátnőm - érveltem gyengén.
-De ez nem hatalmaz fel téged arra, hogy csak úgy beronts ide.
-Tudom. De Perrie...- kezdtem.
-Nincs semmi de Leigh-Anne. Perrie, ki volt ott ennél az esetnél? - kérdezte Perrie felé fordulva Jenna.
-Csak Zayn. A lányok akkorra már elmentek - felelt Perrie.
-Zaynért mindig el kell menni. Akkor hozzátok ide őt legyetek szívesek!-  kérte Jenna.
Mi szó nélkül felálltunk Pezz-el és elindultunk a matekteremhez.
Nem rég csöngettek be és a tanár még nem érkezett meg a terembe, szóval mákunk volt.

~*Perrie szemszöge*~

-Minden világos? - kérdezett Mrs. Collins a kisebb-nagyobb fejmosás után. 

-Igen - válaszoltam lehajtott fejjel. 

-Akkor menjetek! - utasított az igazgatónő mi meg elhagytuk az irodát. 

3 tanórát végig ott töltöttünk az igazgatóiban. Zayn után még elmentünk és elhoztuk matekról Niallt, Liamet, Louist, Harry-t, Jadet, és Jesy-t is, szóval 4. óra végén kerültünk ki az irodából. 

Nem mondom, hogy mebántam, hogy Natalie-t szó szerint félájultra vertem, de úgy kellett tennem, ha nem akartam, hogy tutira kicsapjanak. 

Most Leigh-nek hála megúsztam egy igazgatói intővel. 

-Köszönöm Leigh! Nagyon hálás vagyok neked! Bármi kell, csak szólj oké? - hálálkodtam. 

-Ugyan Pezz, nem azért tettem, hogy kérjek valamit cserébe. Egyszerűen csak túl fontos vagy ahhoz, hogy hagyjam, hogy kicsapjanak - magyarázott Leigh.

Én megöleltem. Tényleg iszonyat hálás voltam neki.

Még egy óránk volt. Ének. Imádok énekelni.
Kis koromban mindig arról álmodoztam, hogy egyszer majd ezrek elé állok ki és éneklem a saját dalaimat.

A zene mindig is meghatározó volt az életemben. Mindig volt valami zene, amit rongyosra hallgattam, mindig volt egy előadó, akinek bármelyik zenéjét meghallgattam még akkor is, ha a slágerlistákon lehúzták a kritikákkal.
Szóval mentünk énekre.
-Gyerekek, ma felelés lesz! Három embert feleltetek, véletlenszerű sorrendben - lépett be a tanárnő a terembe.
Egy magas szőke hajú és irritáló arcú nő volt. A beszédhangja is idegesítő volt.
-Ajj ne mááár! - nyögött fel az egész osztály.
-De már. Kezdjük! Perrie Louise Edwards. Először is üdvözöllek az osztályban. Mivel nem tanultál velünk semmit, énekelj valamit, amit szeretnél. De állj fel! - szólított meg engem.
Segítségkérően néztem végig barátaimon, akik mind bátorítóan néztek rám, miközben felálltam.
-Fuhh... ötletem sincs mit énekelhetnék... - vakargattam a fejem.
-Ülj le és találd ki, amíg Tyler Enderson énekel! - a tanárnő.
Bólintottam egyet és visszaültem.
Tyler borzasztóan énekelt. Olyan volt, mint a repedt fazék. Amikor végzett a tanárnő jelentőségteljesen rám nézett. Én mély levegőt vettem és megint felálltam.
A mostani kedvencemet énekeltem. 
A Bad Boys -t. (írói megjegyz.: ha rákattintasz a dal címre megnyitja neked és meg tudod hallgatni! :3)
A kezemmel doboltam a padon és mindenki tátott szájjal nézett, miközben énekeltem.
Amikor befejeztem a dalt, még a tanárnő is kikerekedett szemekkel nézett.
-Ö...ötös - jelentette ki nehezen, amikor kissé magához tért.
Leültem és Zayn hozzám hajolt. Láttam az arcán, hogy nem kicsit van ő is lenyűgözve.
-Miért nem mondtad, hogy ilyen jó hangod van??- kért számon.
-Mert nincs jó hangom - forgattam a szemem.
Szerintem tényleg nem volt hangom. Valaki mindig mondja, hogy milyen szépen énekelek stb, de ezt a fajta dicséretet soha nem fogadom el. Tény, hogy imádok énekelni, de sosem tartottam magam jó énekesnek.
-Hülye vagy Baby - mosolygott rám Zayn és visszafordult.
-Akkor a következő felelőnk... - itt egy kis hatásszünet, ami alatt a tanárnő belenézett a naplóba. - Charlotte Evens.
A lány akit felszólítottak összeszorította a száját és fel állt. Elénekelt valami... nem is tudom milyen dalt. Neki nem volt jó hangja, de rossz sem. úgy valahogy a kettő között. Tök átlag.
Kicsöngő után egyedül próbáltam kiosonni a suliból, de végül nem sikerült, mert Zayn elkapott.
-Baby, miért nem vallod be még saját magadnak sem, hogy jó hangod van?- kérdezte, közben hátulról átölelve engem.
-Mert nem egy ember van, akinek jobb hangja van nálam - jelentettem ki és elkezdtem a táskámban matatni a telefonom után.
-Pezzy - ekkor hirtelen maga felé fordított.- Higgy már nekem! Elképesztő hangod van - Zayn.
-Jó, akkor elhiszem OK? - forgattam a szememet, csak hogy hagyjon békén.
-Most neked mi a fene bajod van Perrie?? - kérdezett felháborodva.
-Az, hogy nem hagyod, hogy azt higgyek, vagy tudjak, amit én akarok! Figyelj, attól, hogy együtt vagyunk még nem hagyom, hogy bárki megváltoztasson!- kiabáltam és elrohantam.
Könnyes szemmel indultam neki a hazafelé vezető útnak.
Szinte azonnal meg is bántam, hogy felemeltem a hangom Zaynnel. Nem tudom, hogy mi a mennykő üthetett belém.
Éppen írni akartam Zaynnek egy SMS-t, amikor ő írt nekem.
Zayn: Majd ha nem leszel ilyen hülye idegbeteg írj, vagy hívj fel! xxZayn
Erre még idegesebb lettem. Lezártam a telefont és még nagyobb léptekkel mentem a házunk irányába.
Egyszer csak megállt egy nagy kocsi mellettem.
-Perrie! - szólt ki belőle egy ismerős hang.
Odakaptam a fejemet a nevem hallatán és Harry ült a kocsiban.
-Miért vagy egyedül? - kérdezte óvatosan.
-Összevesztem Zaynnel - válaszoltam könnyes szemmel.
-Gyere, szállj be!- mondta én meg engedelmesen beszálltam.
Harry elindult indult a kocsival.
-Szóval mi van? - kérdezett.
-Mint már mondtam összevesztem Zaynnel. Nem szeretném különösebben részletezni a hülyeségemet - ráztam a lehajtott fejemet és egy könnycsepp esett a nadrágomra, ezzel sötétebbre színezve a sokszínű nadrágot.
-Perrie, te sírsz - állapította meg Harry.
-Na nem mondod?! Talán most tettem tönkre a kapcsolatomat Zaynnel, már hogy a fenébe ne sírnék?!- kérdeztem remegő hangon.
-Jó, nyugii - nyugtatott és félreállt a kocsival.
Ki pillantottam az ablakon és a hely ahol voltunk csöppet sem volt ismerős. Egy kihalt út volt, ahol még a madár sem jár.
-Hová hoztál Hazza? - kérdeztem a könnyeimet letörölve.
Figyelembe sem vette a kérdésemet, csak a szemembe nézett.
-Azt akarom, hogy jó legyen neked és ne légy szomorú - jelentette ki és egy hirtelen mozdulattal magához rántott és megcsókolt.
Egy percig meglepetten lefagytam, aztán lehunytam a szememet és visszacsókoltam.
Nem tétlenkedett Harry sem.
Átmászott a hátsó ülésre, bezárta a kocsit belülről és hátrahúzott magához. Ott folytattuk a csókot.
Szépen lassan mindkettőnkről lekerült a ruha és innentől pedig gondolom tudjátok, hogy mi történt...

Nos, ez a rész szerintem felettébb izgalmasra sikerült. 

A következő részig gyűljön össze ide 4 komment és lehetőleg írjátok le, hogy 10-es skálán mennyire tetszett ez a rész. Szóval 4 komment után következő. :)) Puszii : -Szikraa.♥

Chapter 16. ~ Újabb Cirkusz A Suliban...

Szóval félrehívtam Harry-t.
Még nem mondtam neki semmit, de láttam az arcán a bűntudatot. Biztos, hogy megbánta.
-Harry...- kezdtem, ne elcsitított.
-Perrie, sajnálom. Nem kellett volna a cuccaid között matatnom, és főleg nem lett volna szabad a telefonodba is belenéznem - hajtotta le a fejét bűnbánóan. - Meg tudsz nekem bocsátani? - nézett rám és csillogó smaragdzöld szemeit enyémbe mélyesztette.
-Me...Meg - dadogtam zavarban.
Világító szemei annyira megbabonáztak, hogy alig kaptam levegőt és a szívem hihetetlen tempóban kezdett verni.
-Köszönöm - sóhajtott fel megkönnyebbülve és karjai közé zárt.
Visszaöleltem és mélyen beszívtam a nyakából azt az elképesztően kellemes illatát.
Ölelkezésünket Zayn szakította meg. Megállt mellettünk és számon kérően megköszörülte a torkát. Mi szét pattantunk Harryvel.
-Mehetünk órára?- kérdezte Zayn kissé feszülten.
-Tesivel kezdünk megint... szóval én megyek a lányokkal, és ti is menjetek - mosolyogtam rá Zaynre, elé léptem, lábujjhegyre álltam és megcsókoltam.
Még megöleltem Zaynt és elindultam a tesi öltöző felé.
A lányok már bent voltak, és Eleanor, Danielle, meg Natalie is.
-Halii - dobtam le a táskámat.
-Megbeszélted Harryvel Pezz? - kérdezte Leigh.
-Meg. Most már minden OK - mosolyogtam és elkezdtem öltözni.
Eleanorral végig cinkos pillantásokat vetettünk egymásra, de Danielle is ugyan olyan ravasz fejjel lesett.
A mai órán még Natalie is egész normális volt.
Én, Leigh, Jesy és Jade nagyon jókat hülyéskedtünk és a tesitanárnő teljesítve a kérésünket, csinált rólunk képet. :D

Hát igen, eléggé elvoltunk.
Kicsöngőkor elindultunk öltözni. Eleanor megint félrehívott.
-Na, beszéltél a lányokkal? - kérdezett.
-Még nem nagyon volt rá időm... Tudod, Harryvel kellett megbeszélnem bizonyos magánügyi dolgokat. De ma még biztos megbeszélem a lányokkal, és amint tudok valamit, felhívlak OK?- szóltam halkan.
-Jó - mosolygott rám Eleanor és mi is bementünk öltözni.
Visszaöltöztünk és elindultunk matekra.
Zayn már ott várt az öltözőtől nem messze, és úgy állt ott a falnak támaszkodva és a telefonját babrálva, mint egy görög isten. Igéző látvány volt.
Amikor a legjobban bele volt merülve a telefonozásba, odamentem mellé és letámadtam. Nyaka köré fontam a karomat és megcsókoltam. Miután Zayn kicsit feleszmélt a meglepetéstől, visszacsókolt és kezeit szorosan a derekamon tartotta, ezzel olyan közel húzva magához, hogy egy hajszálnyi hely sem maradt kettőnk között. Nagyot sóhajtottam és a hajába túrtam.
Ekkor valaki meglökött hátulról én pedig véletlen elharaptam Zayn alsó ajkát.
-Hupszii.. Bocsánaat!- szabadkozott megjátszva Natalie.
Nekem itt telt be a pohár. Most először éreztem ilyet életemben.
Elöntött a düh, de olyan erősen, mint még soha életemben. Nagyon picit remegni kezdtem és testemet forrónak éreztem. Zaynre pillantottam, amint az ajkáról törli a vérét.
Vére láttán sírni tudtam volna, hisz tudtam, hogy a sebet, amiből a vér kiserkent, én okoztam.
Natalie után léptem. Nem bírtam tovább.
-Rohadt kis utolsó mocskos ribanc! - kiabáltam rá káromkodva és amilyen erősen csak tudtam belekaptam a hajába és hátrahúztam a földre.
Halk reccsenést hallottam, és Natalie tűsarkú cipőjének sarka kitört.
Nem igazán érdekelt mondjuk. Felőlem aztán a lába is kitörhetett volna.
Még mindig nem engedtem el a haját. Annál fogva rángattam a földön. Térdre vágódtam és ütni kezdtem. Ököllel verekedtem, amióta még egy éve boxolni jártam. Natalie nem tudott mit tenni, mert úgy voltam felette, hogy szinte meg sem tudott moccanni. Csak visított.
-Most kinyírlak te kib*szott féreg!!- mondtam miközben még egyet ütöttem az orrára.
Ilyen szép szófordulatot talán még az életben nem használtam. Nem szerettem mindig csúnyán beszélni, bár persze, az ember száját néha elhagyják apró káromkodások, de én már nagyon régen nem beszéltem így senkivel. Hát na. Natalie nem kicsit borított ki.
Még egyet készültem ütni Natalie képébe, amikor valaki felkapott a vállára.
-Engedj el!! Eressz el, hadd öljem meg ezt a kis kurvát!! - kapálóztam.
-Nyugalom. - tett le 7-8 méterrel arrébb Zayn.
Hallottam, ahogy Natalie visítva sírt, és próbált felállni. Nem nagyon ment neki a cipője miatt.
Én lehunytam a szememet és tenyerembe temettem az arcom.
-Pezzy... - becézett Zayn halkan és magához húzott. - Mitől gurultál be ennyire? - kérdezte lágyan.
-Elharaptam a szádat...- motyogtam remegő hangon és megérintettem a friss sebet Zayn ajkán.
-Ez előfordul - nézett értetlenül.
-Igen elő. De ez a kis mocsok szándékosan lökött meg miközben csókolóztunk. Ne mondd, hogy nem volt semmi hátsó szándéka. Zayn, nekem most lett elegem belőle. Eddig tűrtem, amit csinált és mondott, de ez volt az utolsó csepp. Mostantól nem fogom hagyni magam és az sem érdekel, ha kicsapnak...- itt Zayn kezével betapasztotta a számat.
-Engem viszont nagyon is érdekel Perrie! És nem hiszem, hogy apukád örülne, ha megtudna egy olyat, hogy kicsaptak - Zayn.
-Zayn, ő is tudja, hogy már felnőtt vagyok. Ezt az évet meg még valahogy lehúzom - mondtam könnyedén.
-Szerelmem, attól, hogy felnőtt vagy, ő még az apád. És nem valahogy húzod le ezt az évet, hanem itt mellettem, a St. Augustine's-ban - szorította meg a kezemet Zayn.
Könnyes szemmel, remegve bólogattam.
-Szeretlek - suttogtam lesütött szemmel és a könnyeim végigfolytak az arcomon, nedves csíkot hagyva maguk után.
-Én is szeretlek. Nagyon. El sem tudod képzelni, hogy mennyire - súgta vissza nekem és magához ölelt.
A vállába sírtam egy darabig, aztán Zayn felemelte a fejemet, lepuszilta azokat a könnycseppeket, amik az arcomon voltak, aztán adott egy puszit a számra is.
-Se sírj! Nem akarlak így látni - Zayn.
Erre halványan elmosolyodtam és megint megcsókoltam.
Csak ekkor tűnt fel, hogy Natalie már nem visít ott. Elszakadtam Zayntől és körbenéztem. Nem láttam ott senkit. Csak ez igazgatónőt, ahogy fenyegető arc kifejezéssel közeledik felém. amikor ideért, szigorúan nézett a szemembe.
-Perrie, azonnal gyere velem! - parancsolt szigorúan és megfordult.
Nagyot nyeltem, elengedtem Zaynt és követtem Mrs. Collins-t.
Tudtam, hogy hatalmas bajban vagyok. Nem néztem mennyire, de biztos vagyok benne, hogy nagyon megvertem Natalie-t.
Egyenletes, biztos légzéssel és nagy léptekkel mentem Mrs. Collins után...

~*Zayn szemszöge*~

Amint Mrs.Collins elvitte Perrie-t én teljes gyorsasággal rohantam oda, ahol Leigh-et találom. Tudtam, hogy ha ő megvédi Perrie-t az igazgatónő előtt, akkor nem lehet baj.
-Leigh!- léptem be kiabálva a matek terembe.
-Mi a baj Zayn? - kérdezte Leigh aggodalmasan.
-Perrie... nagyon megverte Natalie-t és most az igazgatónő elvitte Pezz-t. Attól félek, ki fogja csapni - hadartam gyorsan.
-Basszus!- pattant fel Leigh a padból és engem félrelökve kiszaladt a teremből...

Remélem tetszett ez a rész is! :) Kérlek írjon komit aki elolvasta! Névtelenül is lehet! :D köszönöm, puszii :-Szikraa.♥

Chapter 15.~ Reggel a Starbucks-ban.

Miután Zaynnel... megfürödtünk, lementünk még elköszönni és jó éjt kívánni a többiekhez.
Ezek után vissza mentünk Zayn szobájába.
-Megnézünk valami filmet? -kérdezte Zayn.
-Aha. Mit? - kérdeztem vissza.
-Bosszúállók? -Zayn.
-Jó! - tapsikoltam és felpattantam Zayn ágyáról, majd odaléptem Zayn mellé.
Adtam neki egy puszit és betettük a filmet.
Én úgy a felénél elaludtam. Nem tudom, hogy Zayn ébren volt-e végig, de én nem bírtam tovább nyitva tartani a szememet.
Később Zayn mocorgására keltem. Fáradtan rá pislogtam a sötét szobában, ahová csak a telihold fénye szivárgott be, ezzel kellemes félhomályt biztosítva.
-Hová mész Zayn? - tudakoltam álmosan.
-Csak inni. Hozzak neked is vizet?
-Igen légyszi - bólogattam lomhán.
Zayn egy percre eltűnt, majd két pohárral tért vissza, amiből egyet én kaptam meg. Felültem az ágyban és megittam a vizet.
Adtam Zaynnek egy puszit, letettem a poharat és visszadőltem a párnára.
Szinte azonnal visszaaludtam.
Nagyon furcsa álmom volt.
Harryvel voltam Zayn helyett.
Nem értettem, hogy miért álmodom ezt. Talán a lelkiismeretem vett rá, azt jelezvén ezzel, hogy béküljek ki vele.
Bárhogy is, de elhatároztam magamban, hogy holnap megbeszélek mindent Harryvel...

*~Reggel~*

-Perrie. Perrie! - ébresztgetett Zayn.
-Hmmm....- sóhajtottam és egy nyújtózkodás közben kinyitottam a szemem.
-Jó reggelt - hajolt közelebb és megcsókolt.
-Szia - mosolyogtam rá.
-Hogy aludtál? - kérdezett.
-Jól. Kényelmes az ágyad. És te, hogy aludtáál? - kérdeztem felülve az ágyban.
-Melletted a lehető legjobban - válaszolt és visszaborított az ágyba, fölém emelkedett és úgy csókolt.
-Mennyi az idő? - kérdeztem, amikor leszállt rólam.
-Pont annyi, hogy elkezdjünk készülni, ha nem akarunk elkésni - felelt és felállt az ágyról.
Én is kimásztam a jó meleg takaró alól és megkerestem a táskámat, amiben a mai cuccaim voltak.
Gyorsan felkapkodtam a ruhámat.

Ezek után elvonultam és egy kis alap sminkelés után készen is voltam.
Lementünk a többiekhez, és ők éppen reggeliztek.
-Jó reggelt - köszöntünk Zaynnel és mi is leültünk.
Megreggeliztünk és felvettük a cipőnket.
-Anyu el kell vinni valamelyik lányt? - kérdezte Zayn a húgaira utalva.
-Nem kell kisfiam, majd elviszem őket én. Ti menjetek csak Perrie-vel - lépett elénk Tricia. - Örülök, hogy megismertelek Perrie - mosolygott és arcon puszilt engem is, majd Zayn-t is.
-Szia anyu! -Zayn.
-Szia Tricia! - köszöntem el én is és Zaynnel kimentünk az ajtón, egyenesen Zayn kocsijáig.
-Nagyon jóban lettél anyámmal...- nevetett magában Zayn.
-Mert Tricia nagyon kedves nő. És a húgaid is aranyosak - jegyeztem meg válaszképpen.
-Aha. De azért valljuk be Safaa-tól az a házasságos beszólás elég durva volt - kuncogott Zayn, miközben az utat nézte.
-Jó, de még kislány! Nem tudja, hogy ez mivel jár..- ráztam a fejem. - ennyi idősen én is arról álmodtam, hogy lesz egy csodaszép esküvőm, aztán meg egy boldog és szép családom. Minden lány álmodozik ilyenről. Ő meg nem magát képzeli most ebbe a szituba, hanem a bátyját meg a bátyja barátnőjét - a saját magyarázatom még engem is megnevettetett.
-Igaz - adott igazat Zayn és bekanyarodott a suli parkolójába.
Közelebb laknak a sulihoz, mint gondoltam...
Még alig voltak a parkolóban rajtunk kívül.
-Nem megyünk el még inkább kávézni egyet? - kérdezte Zayn közbenézve a parkolóban.
-Jó ötlet...- mentem bele.
Zayn megfordult a kocsival és elhagytuk a suli parkolóját.
A közeli Starbucks-ba mentünk, mert ott van a legjobb reggeli kávé. Bementünk a kávézóba, rendeltünk magunknak egy-egy kávét és mellé valami sütit és leültünk egy asztalkához.
Éppen Zaynnen nevettem, amikor belépett az apró kávézóba Natalie azzal a két barátnőjével, Eleanorral és Danielle-vel. A két csatlósnak Zayntől tudom a nevét.
Natalie egy gyilkos pillantást vetett rám. Én gonoszan elmosolyodtam, és mintha ott sem lennének, megcsókoltam Zaynt.
Tudom, hogy felesleges provokálnom, de megérdemli az után a mesterfokú hazudozás után, amit az igazgatóiban lerendezett.
Még mindig nagyban smároltunk Zaynnel, amikor Eleanor odalépett mellénk.
-Bocsi, de beszélhetnék veled, Perrie?- kérdezte kedvesen.
Én felvont szemöldökkel néztem Zaynre, aki kicsit ijedten és kikerekedett szemekkel nézett vissza.
Végül vállat vontam, felálltam, és elvonultam Eleanorral.
-Mi van? -kérdeztem ridegen.
-Nyugi, nem akarok semmi rosszat - mosolygott barátságosan Eleanor.
Én kérdően meredtem rá.
-Elegem van Natalie-ból. ár csak azért "haverkodom" vele, mert fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek a suliban - Eleanor.
-Igen? És ehhez nekem mi közöm van?- húztam fel a szemöldököm.
-Segíthetnék nektek kifüstölni ezt a nőszemélyt a suliból - Eleanor.
-Hmm... Ez jó ötlet, de még... meg kell beszélnem a barátnőimmel - harapdáltam a számat.
-Jó. Ha kellek, ez a számom - mondta halkan és odanyújtott egy papír darabot, amire szép külalakos betűkkel számok voltak írva.
-Oké. Szia - intettem oda neki és visszamentem Zaynhez.
-Na mi van Baby? - szegezte nekem a kérdést, amint leültem.
-Semmi. Majd a kocsiban elmesélem - válaszoltam és belekortyoltam a kávémba.
Miután mindketten megittunk a kávét vettünk a lányoknak és a srácoknak is. Megpakoltunk 3-4 Starbuck-os papírzacskót. az egyikben kávék voltak, a másikba sütik, a harmadikban meg vegyesen. Nem volt egyszerű 9 kávét és mellé járó sütit elszállítani London legkátyúsabb utcáin keresztül a suliba...
Végül mindennel együtt teljes egészségben megérkeztünk a sulihoz és a ruhám se lett tiszta kávé! Hurrá!! :DD
A suli előtt találkoztunk a többiekkel, és mindenkinek kiosztottuk a sütit meg a kávét.
Reggeliosztás után félrehívtam Harry-t beszélni, mert a lelkiismeretem még mindig nem hagyott nyugodni. Így utólag belegondolva nem nekem kellett volna, hogy lelkiismeret furdalásom legyen, hanem Harry-nek.
Érdekes....

Remélem tetszett ez a rész is! :D Kommentet írni ér! Névtelenül is lehet! *-* :3 Puszii : -Szikraa♥

Chapter 14.~ A Malik Család.

"-Zaaaaayn!- hallatszott egy boldog, kislányos hang, és a hanghoz tartozó ember is lerohant a lépcsőn..."
Egy kislány vetette magát Zayn karjaiba.
-Kit hoztál?- kérdezte a kislány, miután elengedte Zaynt.
-Hát, Safaa, ő itt a barátnőm, Perrie. Perrie, ő pedig itt a legkisebb húgom, Safaa - mutatott be minket egymásnak.
-Szia Safaa -mosolyogtam, mire a kislány engem is megölelt.
-Szia Perrie! - mosolygott bájosan.
Nagyon édes kislány volt.
Én Zaynre mosolyogtam.
-Na végre itt vagytok!- köszöntött egy középkorú, kedves nő. -Szia, én Tricia vagyok, Zayn anyukája - üdvözölt ezek szerint Zayn anyukája.
-Ööö... Jó estét, és Perrie Edwards vagyok - köszöntem illedelmesen.
-Ugyan már, ne legyünk ilyen szertartásosak. Tegeződjünk csak jó? És a férjemmel is nyugodtan tegeződj!- mosolygott Tricia.
-Rendben -bólintottam.
-Sziaa! Te biztos Zayn új barátnője vagy - lépett elő egy kedves mosolyú lány. -Én Doniya vagyok. Zayn nővére -ölelt meg barátságosan Doniya.
-Szevasztok!- lépett elő egy ötét bőrű, szintén középkorú férfi.
-Jó estét - köszöntem neki is szégyellősen.
-Ohh, te vagy Perrie igaz? Én Yaser vagyok, Zayn apja - nyújtott kezet.
-Perrie Edwards - vigyorogtam rá is.
-Anyu, apu, hol van Waliyha?- kérdezte Zayn.
-Fent a szobájában. Nem tudom, hogy mi baja van, de még nekem sem akarja elmondani - Tricia.
-Felmegyek hozzá. Pezz, te addig maragj csak itt anyuékkal! - mondta Zayn és felszaladt a nagy lépcsőn.
-Gyere csak, ülj le a nappaliban!-  fogta meg a kezemet Safaa és anál fogva rángatott be egy nagy, igényesen berendezett nappaliba.
Yaser, Tricia és Doniya utánunk.

*Zayn szemszöge*

Nehezen hagytam ott lent Perriet a szüleimmel meg a tesóimmal, de nagyon érdekelt, hogy mi baja van Waliyha-nak.
Felmentem az emeletre és megálltam a szobája előtt. Kettőt koppintottam az ajtón, aztán Waliyha hangját hallottam meg.
-Ha nem Zayn vagy, akkor be se gyere!!
-Nyugi, Zayn vagyok - mondtam és lassan benyitottam a szobájába.- Mi a baj Waliy?- kérdeztem, amint megláttam, hogy a szemei ki vannak sírva.
-Zayn! -ölelt meg.
-Mi van hugi?? Látom, hogy sírtál, mi a baj?- aggódtam.
-Emlékszel James-re? A legjobb fiú barátomra?- kérdezett vissza, mire én csak bólintottam. - Most lett egy egy évvel idősebb barátnője a suliban és szóba sem akar állni velem. Még az SMS-eimre sem válaszol - sírt Waliyha.
Nem szerettem őt így látni. Sem őt, sem semelyik testvéremet.
-Mit csináljaaaak??- borult a nyakamba.
-Az a legjobb megoldás, ha úgy csinálsz, mintha semmi nem lenne. Letojod magasról, hogy már nem foglalkozik veled. Hidd el, az fog neki a legjobban fájni, még, ha nem is mutatja ki neked - tanácsoltam ügyetlenül.
-Zayn, most itt van a barátnőd igaz?
-Igen - válaszoltam.
-Ugye te nem fogsz elhanyagolni sem engem, sem a többieket miatta?? - kérdezte szorosan ölelve.
-Persze, hogy nem! Ti vagytok a legfontosabbak. A család az első - öleltem meg én is.
-Biztos? Megígéred?- Waliy.
-Igen és igen. De csak a te most lejössz, bemutatkozol neki, és nem leszel vele goromba. Jó? - néztem komolyan a szemébe.
-Jó - ment bele a hugom és felállt az ágyról.
-Nos, akkor gyerünk le! - biztattam és kinyitottam a szoba ajtaját, előreengedve Waliyha-t.

*Perrie szemszöge*

Zayn és a másik húga (felteszem Waliyha) lejöttek az emeletről.
Zayn leült mellém a kanapéra, Waliyha pedig rám mosolygott.
-Szia Perrie, Waliyha vagyok - rázott velem kezet és ő is leült.
Egy kicsit beszélgettünk Zayn családjával.
Yaser és Tricia megállapította, hogy én vagyok Zayn eddigi legkedvesebb és legszebb barátnője (Fuu... ha én vagyok a legszebb, milyen bányarémekkel járhatott eddig Zayn?!), Safaa kijelentette, hogy össze fogunk házasodni Zaynnel. Ennek hallatára mindenki jót nevetett.
Zayn anyukája éppen a kiskori Zaynről beszélt, amikor egy házvezetőnő megjelent a nappaliban.
-Készen áll a vacsora - jelentette ki.
-Köszönjük, Laura, máris megyünk - rendezte le Yaser.
-Nos, akkor menjünk vacsorázni! - állt fel Tricia és elindulunk az ebédlőasztal felé.
Én leghátul mentem Zaynnel és a fülébe suttogtam.
-Nagyon kedves a családod..
-Ja. Csak néha kicsit zakkantak. De most úgy tűnik a húgaim is kissé visszafogják magukat - suttogta kuncogva és homlokon puszilt.
Beléptünk a szintén nagyon szépen berendezett ebédlőbe és az asztalon 7 személynek volt terítve. Gyorsan a fejemben utánaszámoltam. (1-Waliyha, 2-Doniya, 3-Safaa, 4-Yaser, 5-Tricia, 6-Zayn és végül 7-Én.)
Leültünk az asztalhoz. Safaa rögtön mellém akart ülni, és persze Zayn is. Majdnem összevesztek rajtam, amikor én leültem egy olyan helyre, ahol mind a ketten tökéletesen mellém tudtak ülni.
Mikor kicsit lenyugodtak a kedélyek Zayn és Safaa között, nekiláttunk a vacsorának.
Egész jó volt az a valami, ami jó volt. Hát ezt most nagyon megmondtam. Gratula Perrie. 
Szóval valami csirkeféle volt. De ha nem is csirke, valami szárnyas. De a lényeg, hogy finom volt.
Vacsi után Zayn felvonszolt a szobájába.
-Mit akarsz csinálni? - kérdezte elég perverz mosollyal az arcán.
-Megfürdeni - mosolyogtam kevésbé perverzen.
-Akkor menjünk fürdeni!- nevetett Zayn és kivett a szekrényéből egy felsőt meg egy alsógatyát.
-Zayn, tuti, hogy ketten akarunk fürdeni? - kérdeztem kicsit zavartan.
-Hááát, ha te nem akarsz, akkor nem erőltetek rád semmit...- olvadt le a mosoly az arcáról.
-Hol a fürdő? - kérdeztem az ajkamat harapdálva.
-Itt - mutatott Zayn egy ajtóra, ami a szobájából nyílt.
-Akkor gyerünk fürdeni!- mondtam lazán és karjaimat a nyaka köré fontam és úgy csókoltam.
Betotyogtunk a fürdőbe és megengedtük a vizet.
Lekapkodtuk magunkról, illetve egymásról a ruhát és elmentünk "fürdeni"......

Komikat kérnék! Köszike puszii! *-* -Szikraa♥

Chapter 13.~ Délután.

Amíg átöltöztem Zayn végig az ágyamon feküdt és a mobilján játszott. Mondjuk neki hiszem, hogy sokat játszott, mert minden alkalommal, amikor lopva rápillantottam engem bámult. Kész csoda, hogy a nyála nem csorgott...

Elindultunk és végül egy kis park szerűségben kötöttünk ki.

Nagyon jól szórakoztunk. Összefutottunk Jade-vel és Niallel is, és Jade folyamatosan fényképezett, így persze most annyi közös képünk van Zaynnel, hogy húha. :D

Itt van pár :

Van még pár ezeken kívül, de az már kicsit sok lenne.
Jade összevonta a vezetéknevünket és elnevezett minket Zerrie-nek. Először kicsit viccesen hangzott, de végül nekem is meg Zaynnek is megtetszett.
-Nem vacsizol ma nálunk?- kérdezte Zayn.- Bemutatlak a szüleimnek meg a családomnak. Tudod, elég sokat meséltem nekik rólad az utóbbi 3 napban és már kezdenek kíváncsiak lenni.
-Hát, nem tudom, hogy anyu mit szólna ehhez...- haboztam.
-Kérdezd meg! Perrie, szerintem elég nagylány vagy ahhoz, hogy megengedje -Zayn.
-Igaz. Akkor menjünk haza hozzám és kérdezzük meg - vetettem fel.
-Jó. Jade, Nialler, mi mentünk - szólt oda nekik Zayn.
-Jójóó! -Jade.
Mind a ketten odajöttek hozzánk és adtak pár puszit, aztán mentünk is.
-Nagyon érdekel, hogy mit fog ehhez anyám szólni - mosolyogtam.
-Én szinte biztos vagyok benne, hogy elenged - mosolygott ő is és miután nyomott egy puszit a számra, beindította a kocsit.
Gyorsan hazaértünk és bementünk anyámhoz.
-Szia anyuu!- köszöntem, amikor lerúgtam a cipőt a lábamról.
-Jó napot Mrs. Edwards!- köszönt illedelmesen Zayn is.
Ekkor vicces fenyegető arccal előlépett anyám.
-Zayn, mondtam már, hogy nyugodtan tegezhetsz. És Mrs. Edwards helyett inkább Bridgit - mondta anyám oktatva. Zayn csak elvigyorodott.
-Rendben Mrs.... vagyis Bridgit - javította ki magát Zayn.
-Azért..- anyu.
-Anyu, az lenne.... vagyis azt szeretném... vagyis... na mindegy. Szóval Zayn meghívott hozzájuk vacsorázni. És, hogy elmehetek-e?- nyögtem ki végül.
-Kicsim, te tudod. Ha el akarsz menni, menj csak - legyintett könnyedén anyám.
-Ja oks. Hát ez könnyen ment - vigyorogtam.
-Csak azért, mert egyrészt már felnőtt vagy, másrészt pedig minek féltselek? Látom Zaynen, hogy vigyázni fog rád és nem hiszem, hogy a családja kannibálokból állna - nevetett anyu.
-Csak a húgaim kicsit... idegesítőek. De nem vészesek -Zayn.
-Okéé. Akkor menj nyugodtan Pezz. De, ha akarsz ott is alhatsz - na ez meglepett.
Megengedi, hogy ott aludjak egy fiúnál? Muhahaa :3
-Jó. Azt még meglátom- bólogattam kínosan és megfogtam Zayn kezét és felhúztam a szobámba. 
-Ugye nálam alszol? Ha már Bridgit megengedte! - kérlelt Zayn, mikor becsuktam a szobaajtót.
-Nem tudom Zayn. Mi van, ha reggel nem tudunk felkelni??- kérdeztem vissza aggódást színlelve.
-Akkor nem kelünk fel. Túléljük - vigyorgott Zayn gonoszan.
-Ajj... - forgattam a szememet, amikor odaléptem a szekrényemhez. - Mi illik felvennem hozzátok? Van valami... olyan öltözködési szabály a muzulmánoknál, amit be kell tartanom? - tudakoltam óvatosan.
-Hát, van. De csak az apám muzulmán. És ő sem ragaszkodik már minden ilyesféle erkölcsi dologhoz. Anyám sem jár száriban - nevetett.
-Akkor jó - mosolyodtam el és nekiálltam keresgélni.
Végül egy olyan darabnál maradtam, ami olyan mint egy mini szári. Hogy azért még is kicsit... na szóval értitek.

-Húú. Jól nézel ki - dicsért meg Zayn, amikor kiléptem a szobából.
-Köszi.
-Akkor nálunk is alszol? Most hívtam fel apámat és azt mondta, hogy ő örülne neki - húzott magához.
-Nem tudoom. Hagyjam itthon anyámat egyedül?
-Ő mondta, hogy nem baj. Nem?- kérdezett vissza Zayn.
-Na jó! De akkor gyorsan összeszedek valamit holnapra - engedtem és beszaladtam a szobámba.
2 perc alatt összeraktam a ruháimat másnapra, meg a sulicuccot és indulhattunk is.
Egész úton sík ideg voltam. Féltem, hogy Zayn szüleinek nem fogok tetszeni és hogy a húgai sem fognak kedvelni. Igen, sajnos olyan ember vagyok, amit nagyon is érdekel, mit mondanak róla. Persze vannak kivételek.. (Natalie)
Mikor megérkeztünk Zaynék háza elé, jobban megfigyeltem az épületet, mint a buli napján. Nagyon szép volt. És hatalmas.
Zaynnel némán ballagtunk a bejárati ajtó felé. Amikor megálltunk előtte, Zayn megcsókolt.
-Nyugi. Szeretni fognak - súgta a fülembe és kézen fogva beléptünk az ajtón.
-Zaaaaayn!!- hallatszott egy boldog, kislányos hang és a hanghoz tartozó ember lerohant a lépcsőn.....

Hát ezt nem hiszem el! Komolyan, imádlak titeket! Máris túlléptük az 1000 oldalmegjelenítést ÉS VAN 11 RENDSZERES OLVASÓNK. Hihetetlenek vagytok!! Erre a részre gyűljön össze 5 komment tőletek. Kíváncsi vagyok, hogy mi a véleményetek rólam, mint íróról! :D Írjátok le komiba! Puszi : -Szikraa.