Chapter 19.~ Lehet, hogy ennyi volt? Vége mindennek?

"Fent a szobámban megvártam míg anyám el alszik, én meg egy hirtelen ötlettől vezérelve felálltam az ágyamról. Meg volt mit akarok tenni. Tudtam, hogy hülyeség, de ebben a helyzetben nem láttam más kiutat..."
Iszonyúan fájt a gondolat, hogy elveszítettem Zaynt.
Halkan kimentem a szobámból és lementem a fürdőbe. Kiszedtem az egyik borotvából a pengét és visszamentem a szobámba. Igen, tudom, hogy nem vagyok normális, de komolyan nem láttam más kiutat.
Leültem a földre és erőt vettem magamon. A pengét az csuklómhoz illesztettem.  
Csak egy penge.. Csak egy vágás... Csak egy ér és máris egy liter vér.. Melytől az életem lassan véget ér..- ez ment a fejemben. 
Nem megölni akartam magam. Pusztán csak elterelni a figyelmemet a lelki fájdalomról, amit Zayn okozott a szavaival. Vagy... Mégis végezni akartam magammal? Lehet, hogy tudat alatt az vezérelt, hogy egyszerűbb eldobnom magamtól az életemet egyetlen pillanat alatt, mint végig szenvedni ki tudja még hány évtizedet. 
Lassan belenyomtam a csuklómba az éles eszközt és keresztbe húztam vele egy csíkot. 
-Ááhh...- szisszentem fel. 
Végignéztem, ahogy a penge hasítja a bőrömet, a seb szétnyílik és a vér firssen buggyan ki a megsebzett felületből.
De valójában meg sem éreztem azt, hogy mit csinálok magammal és valamilyen szinten megszűnt a lelki fájdalmam is. 
Minden vágásnál Zaynre gondoltam. A csókjaira, a hangjára. Könnyek szöktek ki a szememből. 
Néhány vágás után kezdtem rosszul lenni. Furcsán gyengének éreztem magamat. Aztán minden elsötétült...

~*Zayn szemszöge*~

Komolyan képtelen voltam felfogni, hogy ezt tette velem Perrie. Nem értettem, hogy miért. Minek kellett ez neki? 

A fejemet fogva ültem az ágyam szélén, és igen, férfi létemre sírtam. Rettentő fontossá vált nekem Perrie és tényleg azt hittem, hogy ő is viszont szeret. De úgy látszik mégsem.

Nem tudom hány órán keresztül ülhettem ott a szobámban, amikor olyan hajnali 1 körül megcsörrent a telefonom. 

Nem ismertem a számot, így felvettem.

-Igen, tesék, Zayn Malik - szóltam bele egyből.

-Zayn? Bridgit vagyok - Perrie anyja. Vajon mit akar tőlem, és miért ilyen ideges a hangja?

-Ja.. Szia - köszöntem.

-Zayn, tudom, hogy most éppen nincs minden rendben köztetek Perrie-vel, de nagyon nagy baj van - mondta Bridgit már-már hisztérikus hangnemben. Éreztem, hogy ez nekem is fájni fog.

-Mi?! - kérdeztem kissé pánikolva.

-Pe...Perrie öngyilkos akart lenni. Most viszi be a mentő a kórházba - zokogott Bridgit. 

Kikerekedett a szemem és nem tudtam mondani semmit. 

Letettem a  telefont és lerohantam a lépcsőn.

Anyám és apám len elaludtak a TV előtt és én meg sikeresen felvertem őket. 

-Zayn, fiam hová mész? - kérdezett apám kómásan. Erre anyám is felkelt és ő is kérdően nézett rám. 

Nem akartam felemelni a fejemet, mert akkor látták volna a vörösre sírt szemem  és benne azt a hatalmas, mérhetetlen félelmet és rémültséget.

-Kérdeztem valamit fiam - apám.

Mélyet sóhajtottam és felemeltem a szemem. Anyám egyből felállt.

-Mi a baj Zayn? - kérdezte mellém lépve.  

-Perrie... Szakítottam Perrie-vel.  Az, hogy miért az hosszú, de most hívott Perrie anyja, hogy Pezz meg akarta ölni magát és most megyek be a kórházba...- a végén elcsuklott a hangom. 

-Jézuom. Zayn, nagyon siess! Érj oda! Puszilom Perrie-t - adott egy puszit az arcomra anyám. 

Apám csak döbbenten nézett és ő sem nagyon jutott szóhoz.

Én kirohantam a kocsimhoz és azonnal bevágódtam és indítottam a motort. 160-nal száguldottam végig az utakon, mint a bolond.

Közben mindenkit értesítettem a baráti körünkből. Egyedül Harry-t nem. Most ha meglátnám tuti kinyírnám. 

A kórház elé érve lefékeztem, kiszálltam gyorsan bezártam az autót és rohantam. 

Éppen akkor ért be egy mentőautó és a hordágyon megláttam az én Perriemet. Nem volt eszméleténél és a bal karja csupa vér volt. Én teljesen lefagytam. Kikerekedett szemekkel és a fájdalomtól eltátott szájjal álltam és néztem, ahogy Perrie-t beviszik az épületbe. 

Alig kaptam levegőt. Úgy éreztem, hogy mind miattam van.

-Zayn! - hallottam meg Bridgit zokogó hangját. 

-B...Bridgit...- ennél többet nem tudtam kinyögni.

Megöleltük egymást Bridgittel aztán elindultunk befelé Perrie után.

Leültünk a terem előtt, ahová bevitték őt és ott vártunk. Közben megérkezett mindenki kinek telefonáltam. De úgy tűnik valaki szólt a göndörnek is.

-Mi a francot keresel itt te rohadék?- ugrottam neki szavakkal. 

Ő értelmetlenül nézett rám.

-Ne játszdd, hogy nem tudod, hogy miért vagyok veled ilyen. Tűnj el Perrie közeléből megértetted? Többet hozzá ne merj érni - hörögtem idegesen.

 -Tudod mit? Leszarom! Felőlem meg is dögölhet Perrie - felelt végül Harry.

Erre hihetetlenül ideges lettem. 

-Most megöllek te féreg! - kiáltotta helyettem Jade és nekiesett Harrynek.

Ahol érte ott ütötte. Végül Niall karolta át és húzta el onnan Jade-t. 

Harry szó nélkül megfordult és elment. 

Ekkor kilépett Perrie terméből egy nővér.

-Bemehetnek hozzá, de csak egyesével. Még kicsit kába, de majd kitisztul - ennyit mondott, és elment. 

-Menj be hozzá te előbb Zayn! - mondta Bridgit.

-Biztos? - kérdeztem.

Ő csak bólintott, én pedig lassan benyitottam Perrie-hez.  

  
 ~*Perrie szemszöge*~

 Úgy ébredtem, hogy egy ismeretlen fehér szobában vagyok. Egy nővérke ruhás nő kedvesen mosolygott rám. Felteszem akkor egy kórházban vagyok.

-Behívhatom a hozzátartozóit?  - kérdezett egyből. Ja. Tuti kórház.

Én csak bólogatni tudtam. Borzasztóan kábult voltam.

A nővér kiment és egy percre rá hallottam, hogy nyílt az ajtó. 

Nem láttam, hogy ki jött be, mert nem nagyon tudtam kinyitni a szememet.
Nem is voltam kíváncsi, hogy ki jött be egészen addig amíg egy nagy kéz nem érintette az arcom. Ez biztos, hogy nem anyám, mert az ő keze ennél sokkal de sokkal kisebb. 
Résnyire nyitottam a szememet és darabokra tört szívembe hatalmas fájdalom hasított. 

-Mit keresel itt? - kérdeztem Zayntől erőtlenül.
-Bridgit felhívott, hogy megpróbáltad megölni magad. Miért csináltad ezt Perrie?- kérdezett vissza az arcomat simogatva.
-Szerelemből - suttogtam lesütve a szememet.

-Perrie, szerelemből nem kísérel meg valaki öngyilkosságot - Zayn.
-De. Ha a fiú, akiért mindent megtenne kidobja, és esélyt sem ad neki arra, hogy... csak... pár szót szóljon a maga érdekében - már megint elkezdtem sírni. Nem hiszem el, hogy nem tudom kordában tartani a rohadt könnyeimet!
-Sajnálom Perrie. Tényleg hagynom kellett volna, hogy megmagyarázd azt... az egészet - hajtotta le a fejét Zayn.
-Most megadod a lehetőséget, hogy elmondjak mindent? - vontam fel a szemöldököm.
-Persze - Zayn.
-Zayn, én... mondtam már, hogy teljesen hülye voltam. Ki voltam akadva, hogy a hisztim miatt összevesztem veled, Harry pedig út közben összeszedett a kocsijával és elmeséltem neki, hogy összevesztünk. Harry elvitt valami ismeretlen helyre és... azt mondta, hogy azt akarja, hogy nekem jó legyen és, hogy boldog legyek. Aztán megcsókolt, én meg... nem is tudom, hogy mi ütött belém...- magyaráztam.
-Megölöm ezt a gyereket. És én még azt hittem, hogy a legjobb haverom! - fújtatott Zayn.
-Nyugi, Zayn semmi baj...- simítottam meg izmos vállát.
-Ha ő nem használja ki, hogy gyenge vagy, akkor ez az egész nem történik! - mondta Zayn idegesen majdnem kiabálva, mutatóujját nagyon óvatosan végighúzva vastagon bekötözött alkaromon. - Megyek és elintézek valamit...- jelentette ki Zayn.
-Zayn, ne bántsd kérlek!- könyörögtem, mert tudtam, hogy azt akarja.
Úgy tett, mintha meg sem hallotta volna, hozzám hajolt, lágyan megcsókolt és kiviharzott a kórtermemből.
Nekem csak most tűnt fel, hogy az alkaromon ejtett sebek égnek. Nem zavart, csak furcsa volt.
Nem akartam, hogy más valaki bejöjjön, így inkább gyorsan elaludtam.



Istenem, ti hihetetlenek vagytok! Komolyan! Feltettem az előző részt, és egy órára elmentem itthonról és mire hazajöttem, meg volt minden kommentár! Elképesztően boldoggá tudtok tenni! *---* 
Most csak kíváncsiságból 6 kommentet kérek a következő részig! (Ez nem lesz rendszeres, de nagyon kíváncsi vagyok hogy ezt mennyi idő alatt teljesítetek! :DD)
IMÁDLAK TITEKET!!! Puszi : -Szikraa<3