Chapter 17.~ Hmm...

~*Leigh szemszöge*~

Olyan gyorsan rohantam az igazgatói felé, ahogy csak tudtam. Ha Perrie tényleg annyira ellátta Natalie baját, mint ahogy Zayn elmondta, akkor tuti kicsapják. 

Mindenkit félrelöktem, aki az utamba került. Amikor odaértem az igazgatói elé, kopogás nélkül berontottam. 

-Leigh-Anne, illene kopogni - dorgált egyből Jenna. 

Igen, tegeződök vele a suliban is. 

-Jenna...- lihegtem a térdemre támaszkodva. 

-Ülj le Leigh-Anne! - szólt szigorúan nénikém én pedig engedelmesen leültem Perrie mellé.
-Nem hagyom, hogy kicsapjanak! - súgtam Pezz fülébe.
-Köszönöm - suttogta vissza Perrie és halványan elmosolyodott.
-Miért is állsz Leigh-Anne, ennyire Perrie mellett? - kérdezte hirtelen Jenna.
-Mert a barátnőm - érveltem gyengén.
-De ez nem hatalmaz fel téged arra, hogy csak úgy beronts ide.
-Tudom. De Perrie...- kezdtem.
-Nincs semmi de Leigh-Anne. Perrie, ki volt ott ennél az esetnél? - kérdezte Perrie felé fordulva Jenna.
-Csak Zayn. A lányok akkorra már elmentek - felelt Perrie.
-Zaynért mindig el kell menni. Akkor hozzátok ide őt legyetek szívesek!-  kérte Jenna.
Mi szó nélkül felálltunk Pezz-el és elindultunk a matekteremhez.
Nem rég csöngettek be és a tanár még nem érkezett meg a terembe, szóval mákunk volt.

~*Perrie szemszöge*~

-Minden világos? - kérdezett Mrs. Collins a kisebb-nagyobb fejmosás után. 

-Igen - válaszoltam lehajtott fejjel. 

-Akkor menjetek! - utasított az igazgatónő mi meg elhagytuk az irodát. 

3 tanórát végig ott töltöttünk az igazgatóiban. Zayn után még elmentünk és elhoztuk matekról Niallt, Liamet, Louist, Harry-t, Jadet, és Jesy-t is, szóval 4. óra végén kerültünk ki az irodából. 

Nem mondom, hogy mebántam, hogy Natalie-t szó szerint félájultra vertem, de úgy kellett tennem, ha nem akartam, hogy tutira kicsapjanak. 

Most Leigh-nek hála megúsztam egy igazgatói intővel. 

-Köszönöm Leigh! Nagyon hálás vagyok neked! Bármi kell, csak szólj oké? - hálálkodtam. 

-Ugyan Pezz, nem azért tettem, hogy kérjek valamit cserébe. Egyszerűen csak túl fontos vagy ahhoz, hogy hagyjam, hogy kicsapjanak - magyarázott Leigh.

Én megöleltem. Tényleg iszonyat hálás voltam neki.

Még egy óránk volt. Ének. Imádok énekelni.
Kis koromban mindig arról álmodoztam, hogy egyszer majd ezrek elé állok ki és éneklem a saját dalaimat.

A zene mindig is meghatározó volt az életemben. Mindig volt valami zene, amit rongyosra hallgattam, mindig volt egy előadó, akinek bármelyik zenéjét meghallgattam még akkor is, ha a slágerlistákon lehúzták a kritikákkal.
Szóval mentünk énekre.
-Gyerekek, ma felelés lesz! Három embert feleltetek, véletlenszerű sorrendben - lépett be a tanárnő a terembe.
Egy magas szőke hajú és irritáló arcú nő volt. A beszédhangja is idegesítő volt.
-Ajj ne mááár! - nyögött fel az egész osztály.
-De már. Kezdjük! Perrie Louise Edwards. Először is üdvözöllek az osztályban. Mivel nem tanultál velünk semmit, énekelj valamit, amit szeretnél. De állj fel! - szólított meg engem.
Segítségkérően néztem végig barátaimon, akik mind bátorítóan néztek rám, miközben felálltam.
-Fuhh... ötletem sincs mit énekelhetnék... - vakargattam a fejem.
-Ülj le és találd ki, amíg Tyler Enderson énekel! - a tanárnő.
Bólintottam egyet és visszaültem.
Tyler borzasztóan énekelt. Olyan volt, mint a repedt fazék. Amikor végzett a tanárnő jelentőségteljesen rám nézett. Én mély levegőt vettem és megint felálltam.
A mostani kedvencemet énekeltem. 
A Bad Boys -t. (írói megjegyz.: ha rákattintasz a dal címre megnyitja neked és meg tudod hallgatni! :3)
A kezemmel doboltam a padon és mindenki tátott szájjal nézett, miközben énekeltem.
Amikor befejeztem a dalt, még a tanárnő is kikerekedett szemekkel nézett.
-Ö...ötös - jelentette ki nehezen, amikor kissé magához tért.
Leültem és Zayn hozzám hajolt. Láttam az arcán, hogy nem kicsit van ő is lenyűgözve.
-Miért nem mondtad, hogy ilyen jó hangod van??- kért számon.
-Mert nincs jó hangom - forgattam a szemem.
Szerintem tényleg nem volt hangom. Valaki mindig mondja, hogy milyen szépen énekelek stb, de ezt a fajta dicséretet soha nem fogadom el. Tény, hogy imádok énekelni, de sosem tartottam magam jó énekesnek.
-Hülye vagy Baby - mosolygott rám Zayn és visszafordult.
-Akkor a következő felelőnk... - itt egy kis hatásszünet, ami alatt a tanárnő belenézett a naplóba. - Charlotte Evens.
A lány akit felszólítottak összeszorította a száját és fel állt. Elénekelt valami... nem is tudom milyen dalt. Neki nem volt jó hangja, de rossz sem. úgy valahogy a kettő között. Tök átlag.
Kicsöngő után egyedül próbáltam kiosonni a suliból, de végül nem sikerült, mert Zayn elkapott.
-Baby, miért nem vallod be még saját magadnak sem, hogy jó hangod van?- kérdezte, közben hátulról átölelve engem.
-Mert nem egy ember van, akinek jobb hangja van nálam - jelentettem ki és elkezdtem a táskámban matatni a telefonom után.
-Pezzy - ekkor hirtelen maga felé fordított.- Higgy már nekem! Elképesztő hangod van - Zayn.
-Jó, akkor elhiszem OK? - forgattam a szememet, csak hogy hagyjon békén.
-Most neked mi a fene bajod van Perrie?? - kérdezett felháborodva.
-Az, hogy nem hagyod, hogy azt higgyek, vagy tudjak, amit én akarok! Figyelj, attól, hogy együtt vagyunk még nem hagyom, hogy bárki megváltoztasson!- kiabáltam és elrohantam.
Könnyes szemmel indultam neki a hazafelé vezető útnak.
Szinte azonnal meg is bántam, hogy felemeltem a hangom Zaynnel. Nem tudom, hogy mi a mennykő üthetett belém.
Éppen írni akartam Zaynnek egy SMS-t, amikor ő írt nekem.
Zayn: Majd ha nem leszel ilyen hülye idegbeteg írj, vagy hívj fel! xxZayn
Erre még idegesebb lettem. Lezártam a telefont és még nagyobb léptekkel mentem a házunk irányába.
Egyszer csak megállt egy nagy kocsi mellettem.
-Perrie! - szólt ki belőle egy ismerős hang.
Odakaptam a fejemet a nevem hallatán és Harry ült a kocsiban.
-Miért vagy egyedül? - kérdezte óvatosan.
-Összevesztem Zaynnel - válaszoltam könnyes szemmel.
-Gyere, szállj be!- mondta én meg engedelmesen beszálltam.
Harry elindult indult a kocsival.
-Szóval mi van? - kérdezett.
-Mint már mondtam összevesztem Zaynnel. Nem szeretném különösebben részletezni a hülyeségemet - ráztam a lehajtott fejemet és egy könnycsepp esett a nadrágomra, ezzel sötétebbre színezve a sokszínű nadrágot.
-Perrie, te sírsz - állapította meg Harry.
-Na nem mondod?! Talán most tettem tönkre a kapcsolatomat Zaynnel, már hogy a fenébe ne sírnék?!- kérdeztem remegő hangon.
-Jó, nyugii - nyugtatott és félreállt a kocsival.
Ki pillantottam az ablakon és a hely ahol voltunk csöppet sem volt ismerős. Egy kihalt út volt, ahol még a madár sem jár.
-Hová hoztál Hazza? - kérdeztem a könnyeimet letörölve.
Figyelembe sem vette a kérdésemet, csak a szemembe nézett.
-Azt akarom, hogy jó legyen neked és ne légy szomorú - jelentette ki és egy hirtelen mozdulattal magához rántott és megcsókolt.
Egy percig meglepetten lefagytam, aztán lehunytam a szememet és visszacsókoltam.
Nem tétlenkedett Harry sem.
Átmászott a hátsó ülésre, bezárta a kocsit belülről és hátrahúzott magához. Ott folytattuk a csókot.
Szépen lassan mindkettőnkről lekerült a ruha és innentől pedig gondolom tudjátok, hogy mi történt...

Nos, ez a rész szerintem felettébb izgalmasra sikerült. 

A következő részig gyűljön össze ide 4 komment és lehetőleg írjátok le, hogy 10-es skálán mennyire tetszett ez a rész. Szóval 4 komment után következő. :)) Puszii : -Szikraa.♥