Chapter 25.~ Álom...

A hazafelé úton végig emésztettem magamat. Zaynre gondoltam és arra a bizonyos utolsó csókra, amit adott, mielőtt elvitték.
Ám még mindig volt bennem egy csöppnyi félelem, a szüleim miatt. Féltem apámtól. Féltem anyámtól és féltem, hogy mit fognak rám reagálni. Reméltem, hogy nem csesznek le nagyon...
-Itt vagyunk - Leigh.
-Oké...- sóhajtottam és kiszálltunk a kocsiból.
Lomha léptekkel közeledtem a ház felé, ahol bent vár anyám és apám.
-Sz...sziasztok - köszöntem, amikor beléptem.
Meglepetésemre apám rohant ide hozzám és ölelt meg először.
-Perrie!! - hallottam meg végül anyám hangját is.
-Istenem, kislányom, még egyszer ne hozd így ránk a frászt jó? Nagyon aggódtunk érted - apa.
-Tudom apu, és nagyon nagyon sajnálom! Nem kellett volna ezt csinálnom - ráztam a fejemet.
-Kicsim!! - ölelt meg anyu is.
Mindkettejük szeme teli volt könnyel. Most azonban én vagyok az egyetlen, aki nem sír.
-Higgyétek el, nagyon sajnálom! - bizonygattam.
-Elhisszük kicsim! Csak ne négy többet ilyet oké? - apu.
-Jó - feleltem és még egyszer megöleltem egyszerre a szüleimet.

***

-Én megyek aludni. Holnap 10-re megyek be Zayn-hez. Jó éjt! - álltam fel és felmentem a szobámba. 

Kicsit elbeszélgettek velem a szüleim. Cher végig ott ült csöndben és néha meg szólalt és magyarázott. 

Beléptem a régen látott szobámba és minden ugyan úgy volt, mint, ahogy otthagytam.

Egyből, ruhástul beborultam az ágyba és zenét hallgattam. Régen hallgattam már viszonylag boldog hangvételű számokat, de most ehhez kaptam kedvet.
Beraktam a "Happy:)" cím listáról a legelsőt.
Erre a számra szinte rögtön elaludtam.
Rettenetes dolgot álmodtam...
Egy bírósági tárgyalóteremben ültem tanúként. Nem értettem az egészet.
Aztán behozták Zayn-t, bilincsbe verve, mint egy igazi vérbeli bűnözőt, aki rendszeres vendég itt.
-Zayn! - akartam kiáltani, de egy szó sem jött ki a torkomon.
Elkezdett beszélni a bíró, de én nem hallottam egyetlen szavát sem. Semmit nem hallottam, csak síri csöndet. Kapkodtam a fejemet és rájöttem, hogy nem is vesznek észre engem.
Felálltam és előre mentem Zaynhez. Ő látott engem, de csak póker arccal ült. Egyedül szeme követett engem.
Egyszer csak mindenki eltűnt a teremből és kettesben voltam ott Zaynnel.
Aztán Zayn szó nélkül fel állt és odalépett hozzám. Mondott valamit, de még  mindig nem hallottam, majd megcsókolt. Utána hátat fordított nekem és kiballagott a tárgyaló teremből.
Én rohantam utána, de már senkit nem találtam. Össze vissza rohangáltam, de egy sötét helyre jutottam, ahol egy gyengén világító lámpa szórta pislákolva fényét.
Egyszer csak valami ijesztőt hallottam és itt felriadtam.
Sikoltva ültem fel az ágyamban és levegőt kapkodva pislogtam az én szobámban.
Körbe néztem és láttam, hogy ez csak egy álom volt.
Hatalmas kő esett le ezzel a szívemről.
Rápillantottam az órámra, ami reggel 8-at mutatott. Féltem visszafeküdni, mert rettegtem, hogy visszatér ez az álom.
Inkább felálltam és elkezdtem készülődni.
Megfürödtem, sminkeltem, és kerestem valami ruhát.

Még 9 előtt elkészültem, így inkább lementem reggelizni.
Nem tudtam sokat enni. Öt kanál gabonapehelynél több nem fért belém.
Itt hagytam anyáméknak egy levelet, hogy ne aggódjanak, csak Zaynhez mentem.
A rendőrségre belépve egyből a rendőrpulthoz (szerk. megjegyz.: ez amolyan recepció a rendőrségen) léptem...



Hát ez lenne a 25. rész. Közlöm veletek, hogy ezt nem egy túl hosszú blognak indítottam, szóval már nincs túl sok hátra. Max 50 részt vagyok hajlandó megírni, utána pedig kezdek majd egy új blogot. remélem azt is ilyen hálásan fogjátok olvasni. 5 komment a következő részig! 
Puszi & ölelés : -Szikraa.♥♥♥

Chapter 24.~ Otthon...

Amikor leszállt a repülő még feszültebb lettem. Féltem, hogy mit fognak hozzám szólni. Lehet, hogy azt mondják majd, hogy még csak látni sem akarnak többet. Ez a rosszabbik eset. A jobbik, pedig, hogy Megbeszélünk mindent, és nagyjából rendbe jön az élet. Reménykedem ebben.
Kisétáltunk a terminálra és én megláttam a 3 legjobb barátnőmet mosolyogva várni rám. Nem tudtam mit reagálni, csak odarohantam hozzájuk és megöleltem őket.

-Lányoook!!! - visítottam, amikor hozzájuk értem. -Nagyon sajnálom! - nyögtem egyből.
-Perrie! Istenem, nem hiszem el, hogy itt vagy!! - Leigh.
-Nagyon nagyon nagyon hiányoztál te hülye szőkeség! - Jesy.
-Ti is nekem! Higgyétek el, hogy nagyon sajnálom! - szabadkoztam végig.
-Ajj Perrie, ezt majd megbeszéljük! - Jade. - Most menjünk Zaynhez, vaagy... - kezdte Jade.
-Zaynhez. De figyeljetek... lányok, ő itt Cher. Nála laktam Francia országban. Őt vigyétek el hozzánk oké? - kértem barátnőimet.
-Jó. Én elviszem. - Vállalkozott Jade.
-Köszönöm Jady - öleltem meg.
-Akkor menjünk mi meg Zaynhez! - Jesy.
-Jó...- motyogtam szomorúan, abba belegondolva, hogy hol is van most Zayn.
Elindultunk a rendőrség felé. Minden izmom összerándult, ahogy megálltunk az épület előtt.
Lassan be ballagtunk és éppen akkor vitték Zayn-t ki egy szobából. Bilincsben. Rettenetes látvány volt.
-Zayn! - kiáltottam el magam és oda rohantam hozzá.
Éppen csak megérintettem a felkarját a rövid ujjú pólójában, egy rendőr manus lefogott és vagy 5 lépéssel távolabb tolt Zayntől.
-Lassan csak kisasszony! - figyelmeztetett fenyegetően.
-Kérem! Kérem, hadd menjek oda hozzá! - könyörögtem vergődve, könnyes szemekkel.
Zayn könyörögve nézett mind a két rendőrre, amik mellette voltak, aztán még arra is, amelyik engem fogott. A három rendőr összenézett, majd lassan elengedett a fogva tartóm.
Zayn elé léptem és a nyakába ugrottam. Ő átölelte a derekamat, én pedig a nyakát. Mélyen beszívtam kellemes illatát. Nagyon hiányzott már.
-Zayn, sajnálom! Sajnálom, sajnálom, sajnálom! - susogtam a vállába.
-Perrie... - csak ennyit suttogott a fülembe és megcsókolt, közben meg felemelt.
-Sajnálom! Zayn, bocsáss meg! - nyögtem a csókunkba.
-Szeretlek! És örülök, hogy visszajöttél - Zayn.
-Ugye nem haragszol? - kérdeztem, amikor lábam újra a földet érte.
-Valahogy rád nem tudok haragudni. Inkább magamra, hogy ekkora baromságot csináltam - ölelt magához még szorosabban.
-Szeretlek! - mondtam és közelebb akartam húzni magamhoz egy csókra, de a kísérő rendőrök elhúzták mellőlem Zaynt. -Nee!! - hisztiztem.
-Vége a látogatásnak. Holnap 10-től jöhet megint - mondta szigorúan a rendőr.
-Még egy pillanatot kérem! - kérte Zayn nyugodtan, mire a rendőr elengedte.
-Ne felejtsd el, hogy szeretlek! - suttogta nekem, mire én megcsókoltam.
-Én is szeretlek - mosolyodtam el nagyon nagyon halványan és tehetetlenül figyeltem, hogy Zaynt elviszik.....


Hát, ennek a résznek már talán egy ici-picit vidámabb hangvétele volt. :) Remélem tetszett! 5 komi és következő :)) ♥
Ezt kérlek titeket, hogy eki még nem tette meg az olvassa el! : http://changemylifewithpezz.blogspot.hu/2013/05/egy-kis-valami.html
IMÁDLAK BENNETEKET : -Szikraa.♥

Chapter 23.~ Haza...

~*Cher szemszöge*~

Perrie elmesélt ugyan nekem mindent, és meg is bízom benne, de szeretném felvenni a kapcsolatot legalább az anyukájával, ha már Perrie nem teszi. 

Tudom, hogy ezt Pezz engedélyével kéne, de ő tuti lebeszélne a dologról, én meg nem hagyhatom, hogy az anyja szenvedjen. Én is csináltam már ezt anyámmal és nagyon megbántam.

Szóval van egy emberem, amolyan mindenes-féle és ő majd mindent kiderít nekem. 

Tegnap bíztam meg és mára meg kell lennie minden adatnak.

-Szia Conor! Meg vannak az adatok Baby? - kérdeztem amint felvette a telefont.

-Szia Cher! Minden meg van. Lediktáljam a számot? - Conor.

-Aha! - vágtam rá és Conor elkezdte nekem lediktálni Perrie édesanyjának a telefonszámát.

-Köszi Conor! A többi adat még ráér. Puszi! - és letettem. 

Szinte azonnal bepötyögtettem a mobilomba a számot és hívtam. 3x kicsöngött.
-Halló, tessék, Bridgit Edwards! - vette fel egy fiatalnak hangzó nő.
-Jó napot! Ömm... Cher Lloyd vagyok. Tudja, csak azért keresem, mert megismerkedtem a lányával, Perrie-vel, és ő elmesélte, hogy miért ment el otthonról, és én Perrie engedélye nélkül beszélek most magával, de nem szeretném, hogy semmiről ne tudjanak, ami a lányukkal történik - szövegeltem.
-Igazán?- kérdezett vissza.- Hol találkoztak Perrie-vel?
-A repülőn. Nagyon rendes lány. Most itt lakik nálam - feleltem.
-Értem. Akkor minden rendben van vele?
-Hát... attól függetlenül, hogy borzasztóan depressziós, igen. De nem tett megint kárt magában, ha erre gondol - nyugtattam meg.
-Hála az égnek!- könnyebbült meg Perrie anyukája.- Akkor majd felhív, ha valami van Perrie-vel? - kérdezett.
-Természetesen Mrs.Edwards - válaszoltam.
-Kérlek ne magázódjuk jó? Nem szeretem. Csak Bridgit vagyok jó?
-Jó. Én meg Cher - motyogtam.
-Akkor.... köszönöm, hogy megkerestél. Szia! - köszönt el Bridgit.
-Hello!- búcsúztam én is és letettem.
Nagyon féltem, hogy mi lesz, ha Pezz megtudja. De végül is nem haragudhat rám annyira, hisz én csak jót akartam neki és a családjának meg a barátainak, akiket mellesleg nem is ismerek. Hát... legfeljebb megharagszik rám... Nem mondhatja, hogy nem törődtem vele...

~*Perrie szemszöge*~

Tétlenül feküdtem a szobámban, a falat bámulva. Egyszer csak pittyegett a telefonom. Nem volt kedvem felállni, hisz tudtam, hogy tuti valaki olyan hív, akivel nem szeretnék most beszélni. Cher meg nem hívogatna a másik szobából.
A készülék kitartóan pittyegett és rezgett, így én kénytelen voltam kimászni és akár mennyire nem akartam fel kellett vennem a telefont. Jade hívott.
-Mi van? - kérdeztem úgy, mintha az utcán szólítottak volna le.
-Perrie... Istenem, de jó, hogy végre felvetted! Nagyon nagy baj van - hadarta Jade pánikolva.
-Jade, nem érdekel! Ki akartam lépni az életetekből, de az úgy nem fog menni, ha naponta kapcsolatban kell veletek lennem - jelentettem ki haragosan.
-Az sem érdekel, hogy Zayn-t lecsukták? - kérdezett emelt hanggal.
Erre megállt a szívem. Zayn-t lecsukták? Na de...
-Miért??- kérdeztem vissza ijedten.
-Tudod, mostanában elég rosszul volt miattad. Elkezdett inni is drogozni... És találtak nála egy csomag kokaint, marihuanna-t, meg tablettákat. Úgy néz ki, hogy minimum 2 évet kap - Jade.
Olyan gyorsan történt minden, hogy felfogni sem tudtam. Szédülni kezdtem, az arcomat könnyek áztatták, (mint az utóbbi időben elég gyakran) és alig kaptam levegőt, de ennek ellenére kapkodtam utána.
-Jól vagy Perrie? - aggódott Jade.
-N...nem - feleltem őszintén. - Mi az, hogy Zayn-t lecsukták?? Nem, ezt nem hiszem el! - elkezdtem fel alá mászkálni a szobában, szédelgésem ellenére is.
-Most megyek éppen be hozzá a rendőrségre - Jade.
Ez volt az, ami végképp kiverte a biztosítékot. Elsötétült minden a szemem előtt és tovább nem emlékszem semmire.

***

Arra eszméltem, hogy Cher rázza a vállamat.
-Perrie, Perrie!!! - kelteget ijedten.
-Hmm... Zayn...- ébredeztem.
-Zayn? Mi van vele? - Cher.
-Jade... Hívott - közben lassan felkeltem, éberebb lettem és a nyelvem is jobban pörgött. - És azt mondta, hogy Zayn börtönben van, mert... szóval valami droggal kapcsolatos. De én nem tudom távol tartani magamat tőlük. Ők már az életemhez tartoznak. Nem lett volna szabad csak úgy otthagynom a barátaimat és Zayn-t- és ismét elbőgtem magam. Nem is én lettem volna, ha nem teszem.
-Nyugi Pezz! Figyelj, a legjobb lesz, ha visszamész Britanniába - Cher.
-De, ha hazamegyek lehet, hogy az eddigi barátaim látni sem akarnak majd - ráztam a fejemet.
-Ezzel előbb-utóbb szembe kell nézned. Amúgy meg, ha ez a Jade felhívott, akkor nem hiszem, hogy annyira utálnának... - vigasztalt Cher.
-Igazad van... De téged meg nem akarlak itt hagyni - szipogtam.
-Nem kell itt hagynod. Nekem is vissza kell mennem Londonba. És akkor mehetünk együtt - ajánlotta Cher.
-Jó. Mikor? - kérdeztem kicsit már mosolyogva.
-Háát.... Most van dél... Akkor azt hiszem van délután négykor repülőjárat Londonba. Lefoglalom a jegyeket és megyünk azzal oké?
-Rendben - bólogattam és nagy nehezen feltápászkodtam a földről. -Összepakolok.
-Oké -mondta és kiment a szobámból.
Gyorsan összekaptam a cuccaimat és elmentem lezuhanyozni.
-Cher, csórhatok valami ruhát? Én már mindent elpakoltam és nem akarok szétpakolni... - kérdeztem.
-Perszee! Válogass csak nyugodtan - Cher.
-Köszii - mondtam és bementem Cher szobájába.
Megálltam a szekrény előtt és kinyitottam. Hihetetlen mennyiségű ruha volt benne. Fontban számolva minimum 6 millió font értékű ruhák és még vagy 2 millió fontnyi cipő.

Elkezdtem keresgélni és 5 perc után megtaláltam azt, amiben el AKAROK menni.
Felvettem és mire sminkeléssel együtt mindennel elkészültem éppen indulni kellett.
Lecibáltam a táskámat a lépcsőn és mentünk a reptérre.
Felszálltunk a gépre én pedig gondolatban csöppet sem tudtam nyugton maradni. 
A gyomromban, mintha ezernyi lepke csapdosta volna szárnyait. 
Kellemetlenül éreztem magam, mert arra gondoltam, hogy mi van akkor, ha Zayn látni sem akar?
Hiszen mégis csak miattam került oda, ahol most van, mert miattam kezdett el drogozni is. Miattam. Ez bántott a legjobban. Fájt a gondolat, hogy csak én tehetek az egészről. Remélem sikerül majd tisztáznom vele a dolgokat....

Ismét csak nagyon nagyon köszönöm nektek az aranyos komikat!! És itt van nektek egy kis plusz olvasni való! Csak nektek írtam az érzéseimről irántatok és az írás iránt!
http://changemylifewithpezz.blogspot.hu/2013/05/egy-kis-valami.html
Kövi részig 4 kommentet kérek! 
Puszii & ölelés : -Szikraa.♥

Egy kis valami! :))

Először is nagyon nagyon hálás vagyok nektek. Az előző blogomnál nem volt ennyire hálás közönség, de ti valami elképesztőek vagytok! Minden részhez, amit kiteszek néhány órán belül megvan minden kommentár, amit kérek, sőt még több is. Hihetetlen, hogy ekkora lelkesedéssel és élvezettel olvassátok a blogomat.
Amikor elindítottam ezt az egészet, nem gondoltam volna, hogy ekkora sikerem lesz. Írni is csak kíváncsiságból kezdtem. Aztán egyre inkább belerázódtam és azon kaptam magamat, hogy mindenhova írok. Lehetett az füzet, könyv, papír, akár egy doboz üres fele. Lassanként szenvedélyemmé vált az írás és nem bírtam ki egyetlen egy napot sem anélkül, hogy ne agyaltam volna a blogomon.
Márciusban nekiláttam ennek az újabb blognak és nagy lelkesedéssel írtam meg az első néhány részt. Aztán jöttetek ti. Egyre több és több olvasóm lett, akik mindenhez kommenteltek. Imádtam látni, hogy éppen csak felteszek egy részt, és már érkezik is rá a kommentár. Most is nagy boldogság ez.
Amikor kapok egy e-mailt, amiben egyikőtök azt írja le, hogy mennyire szeretitek a blogot és várjátok a következő részt, akkor szinte a felhők fölött érzem magam.
Egyszer (azt hiszem az előző részhez) kaptam egy olyan kommentet, amiben a kommentelő elmondta, hogy szerinte ez a legjobb blog, és imádja, és ami nagyon megdöbbentett az az volt, hogy eddig minden részét kinyomtatta. Ebbe hihetetlen belegondolnom is. Sosem sejtettem volna, hogy egyszer valakinek annyira fog tetszeni a blogom, hogy minden részét kinyomtatja magának.
Nem vagyok képes felfogni ép ésszel, hogy mennyire odaadóan olvastok minden részt. A jószívű és aranyos komijaitok láttán pedig mindig elfog az öröm és a sírás határán vagyok, annyira jól esnek a dicsérő szavak.
Én is olyan örömmel és energiával írom meg mindig a nektek szánt részeket, mintha egy adrenalin löket csapott volna meg. Tudnotok kell, hogy azért hozom mindig olyan gyorsan a részeket, mert csak rátok gondolva nagyon sietek mindig.

Nagyon nagyon nagyon imádlak titeket! Ezer puszi és ölelés  :-Szikraa.♥♥♥♥

Chapter 22. ~ Két Hét Alatt Sok Változás...

| 2 hét múlva |

Az utóbbi 2 hétben semmi nem változott. Én rettentő mély depresszióba estem, és semmi nem érdekelt. Sem Párizs, sem Cher fotózásai (ugyanis Cher modell), sem semmi.

Két hét alatt kb. egyetlen fotózásra kísértem el Cher-t. És többször azt hiszem nem is mozdultam ki itthonról. 

A telefonom folyamatosan csörög, és jönnek az üzenetek, de vagy nem válaszolok, vagy csak annyit írok vissza barátaimnak és szüleimnek, hogy élek, és hagyjanak békén. 

A sebek a karomon elkezdtek kicsit gyógyulni, de a hegek egész életemben ott maradnak. Ez mondjuk nem igazán tudott érdekelni.
Kezdtem érteni a szomorú dalokat, amik olyasmiről szóltak, mint elhagyni valakit/valamit, elveszíteni a családod, barátokat, szerelmet, belülről teljesen összetörni, üresnek érezni magad... Ezeknek eddig semmi értelme nem volt, de most már tapasztalom, hogy tényleg csak akkor nyernek értelmet az ilyen és ehhez hasonló dalok, amikor azt, amiről szól javarészt átéljük. Hát... Nem biztos, hogy akartam látni ezeknek a daloknak értelmét...
Mára sincs semmi programom szokásomhoz híven. Egyedül vagyok itthon, mert Chernek már megint valami fotózása van.
Nem tudtam mit kezdeni magammal és a fájdalmammal. 
Elgondolkoztam, hogy megint igénybe veszem egy éles eszköz segítségét, de végül elvetettem az ötletet. Nem akartam Chernek is csak aggodalmaskodást okozni.
Aztán maradtam annál, hogy lassna, fájdalmasan, kínok között, de természetes halállal halok meg. Már amennyire természetesnek lehet nevezni, hogy belehalok az unalomba...

~*Jesy szemszöge*~

Perrie hiányába és abba, hogy itt hagyott bennünket mindenki bele betegedett. Teljesen összeomlottunk.
Louis már nem poénkodik, csak nagyon nagyon ritkán.
Niall már nem nevet mindig mindenen és nem zabál minden 5. percben.
Liam nagyon furcsa lett. El van magának és senkivel nem akar érintkezni.
Leigh.... Leigh, amikor megtudta, hogy Perrie elment, sokkot kapott és nem volt képes felfogni az egészet. Most elég magába fordult.
Jade, először kisebb hisztirohamot kapott, aztán csendben beletörődött, de azóta ugyan olyan csendes.
Én meg... rettentően érzem magam. Teljesen összezuhantam és próbálom összetartani a csapatot, de sajnos már senki és semmi nem lesz a régi, ha Pezz nem tér vissza.
Az a rohadék Natalie az egyetlen, aki képes volt örülni annak, hogy Perrie felvágta az ereit és majdnem meghalt, és még annak is, hogy eltűnt a körünkből. Próbált visszafészkelődni a társaságunkba, és Zayn kegyei közé, de senki nem látta szívesen.
Harry... Ő pár napig nem jött suliba, miután Zayn ellátta a baját. Aztán amikor megtudta, hogy mi van Pezzel tökre kiborult. Nem éppen tűnt úgy, mintha pont nem érdekelné Perrie sorsa... Minden esetre mindenki haragszik rá azért, amit a kórházban mondott. Se Jade, se Zayn nem hajlandó szóba állni vele és, ha lehet az egész társaság kerüli.
Zayn már inkább csak egyedül kóricál, iszik, és előfordult már, hogy drogokhoz nyúlt. Egy kész idegroncs. Néha még dühkitörései is vannak. Mindenki kezdett érte aggódni, ugyanis még soha nem csinált olyat, hogy ennyire intenzíven alkoholizált és még életében nem drogozott. Jó, oké, Zayn mindig is dohányzott, de az megint más, hogy füves cigi meg kokain, vagy rendes nikotin. 
Perrie szülei is nagyon kikészültek. Az apukáját egy hete engedték ki a kórházból, de már akkor is rosszul viselte a lánya hiányát. Én, Jade és Louis gyakran járunk át, de valamiért sosem együtt megyünk. Pezz szobája az óta is be van zárva. Egy árva lélek nem ment se ki, se be belőle. Én vagyok az egyetlen, aki néha bepillantok a szobába és odaképzelem Perrie-t, ahogyan az ágyán gépezik, vagy alszik. Iszonyatosan hiányzik...

~*Zayn szemszöge*~

Nem gondoltam volna, hogy egyszer egy lány miatt leszek ilyen, mint most. Iszom, drogozom és egész konkrétan a családom idegeire megyek.
Egyáltalán semmi kedvem emberek között lenni. Most egyetlen dolog van, ami valamelyest vigaszt nyújt és az az alkohol meg a drog.
-Zayn, fiam, hová mész? - kérdezte anyám aggódva, mikor meglátta, hogy levánszorogtam a lépcsőn.
-El - válaszoltam röviden.
-Zayn! - szaladt ide hozzám Safaa és megölelt.- Kérlek ne menj ma el! És legyél olyan, mint régen! - Sírt a húgom.
Régen meghatott volna. Régen... kemény 2 hete. Szóval két hete még tettem volna amit a húgom kér és  maradtam volna, de most tökre nem érdekelt, hogy mit mond.
-Bocs Safaa, de elmegyek - fejtettem le magamról kicsi, vékony karjait. -Majd valamikor jövök - löktem oda a családnak ennyit és eltűntem.
Gyalog mentem el. Nem vittem a kocsimat. Amúgy sem messzire mentem, csak a Hyde Park-ba, mert ott egy eldugott helyen szoktam beszerezni azt az anyagot, ami kitörli egy időre a fejemből azt az utolsó fájdalmas napot Perrie-vel.
Megálltam a szokásos helyemen, mert már nem először végzek hasonló csereberét.
Vártam Josh-ra. Ő szerzi be nekem a dolgokat. Megláttam a felém közeledő alakját és kezdtem türelmetlen lenni. Mikor ide ért komoly fejjel nézett rám.
-Meg van a pénz? - kérdezett.
-Meg. Meg van az anyag? - kérdeztem vissza.
-Meg. Nesze - adta a kezembe a három csomagot. Az egyikben az a bizonyos jól ismert fehér porocska volt a másikban meg egy kis zöld egyenesen a gyepmestertől. A harmadikban pedig néhány szem erős gyógyszer.
-Itt van a pénzed - mondtam és odaadtam neki 110 fontot.
-Kösz. Na szevasz. Ha kell valami hívj! - búcsúzott és elment.
Én is elindultam valahová. Nem tudtam, hogy merre megyek. Most csak az érdekelt, hogy ezekkel a beszerzett anyagokkal megpróbáljam Pezzy-t elfelejteni...

Fuuu, komolyan nem győzöm mondani, hogy mennyire imádlak titeket és a kommentjeiteket! *-* Na jó! 4 kommentár a következőig! :D 
Puszii & ölelés:-Szikraa.♥

Chapter 21. ~ Új Ország, Új Élet...

Hajnali 3-kor éjszakára betértem egy szállodába, ahol elalhattam. Mondjuk nem aludtam túl sokat, de legalább "nyugodtan" tudtam gondolkodni azon, hogy hova megyek ez után.
Gondoltam arra, hogy visszamegyek Tyneside-ba. Ezt az ötletet el is vetettem magamban, mert ott anyuknak rengeteg ismerősük van, akik rögtön szólnának a szüleimnek.
Aztán megfordult a fejemben, hogy valami másik Brit városba megyek. Ezt is elvetettem arra gondolva, hogy itt akarom hagyni ezt az országot.
Végül maradtam annál, hogy vagy Amerikába, vagy Európa valamelyik országába megyek.
Aztán kitaláltam, hogy francia ország lesz a legmegfelelőbb, lévén, hogy folyékonyan beszélek franciául.
Amúgy amikor elindultam otthonról csörgött a telefonom. Csak most vettem észre a hívást. Zayn.
Nem akartam vissza hívni, de nem bírtam megállni.
Megérintettem a kijelzőn a nevét és a fülemhez emeltem a készüléket. Zayn az első kicsöngés után felkapta a telefont.
-Perrie, hol a csudában vagy?? - kérdezett ideges, remegő hangon. Sírt. Tuti, hogy sírt. Hallottam a hangján. Jó, mondjuk tökre meg tudom most érteni.
-Zayn olvastad a levelet, amit ott hagytam? - kérdeztem.
-I...igen. De ugye nem komolyan gondoltad? - csuklott el Zayn hangja.
-De Zayn. Nagyon is komolyan gondoltam. Nem szeretném, ha emlékeznétek rám. És ne is keressen senki. Kérlek tedd meg nekem, hogy nem hagyod, hogy utánam kutakodjanak! - kértem.
-Ne kérj ilyet tőlem Perrie! - Zayn.
-Kérlek Zayn! Ha szeretsz akkor megteszed és elengedsz - suttogtam könnyes szemmel.
-Perrie könyörgöm...- itt sóhajtott. - Na jó. Oké, megteszem, amit kérsz. De ígérd meg, hogy még jelentkezel! - ígértetett Zayn.
-Majd jelentkezem. Mondd meg a szüleimnek és a csajoknak, meg a srácoknak, hogy szeretem őket! - kértem ismét.
-Jó- Zayn.
-És Zayn... Téged is nagyon, nagyon szeretlek - ezzel köszöntem el összeszorult torokkal és letettem a telefont, meg sem várva Zayn válaszát.
Sírva borultam be a szállodai ágyba. Valahogyan elaludtam és még az álmomra is emlékszem.

\Az Álom\

-Perrie, menj haza!- kérlelt egy nagyon nagyon ismerős hang.
-Perrie, menj kérlek!! - kért még egy másik hang.
Én egy fehér szobában álltam, aminek se ajtaja, se ablaka, csak én vagyok ott fekete ruhában és hozzám beszélnek.
-Kik vagytok? - kérdeztem kiabálva.
-Perrie! - jelent meg előttem az amúgy 3 éve halott nagymamám.
-Nagyi!! - öleltem meg azonnal.
Lehet, hogy csak álmomban, de nagyon jó érzés volt megölelni.
-Perrie, menj vissza! - mondta a másik hang és az ahhoz tartozó személy is megjelent.
Egy régi barátnőm Krystal jelent meg előttem. Ő tavaly halt meg egy autó balesetben.
-Kry! Jézusom!! - még álmomban is sírok. Esküszöm, hogy nekem a sírás lesz a végzetem...
-Perrie, haza kell menned! Anyád betegre aggódja magát. A barátaidról és a párodról nem is beszélve! - nagyanyám.
-Pezz, ne tedd ezt senkivel! Zayn nagyon rendes gyerek! - Krystal.
-De itt nem arról van szó, hogy ki rendes és ki nem, hanem....- és itt felriadtam az álmomból.

\A Valóság\

Felültem az ágyon és összeraktam az a pár cuccot, amit magammal hoztam és most kipakoltam.
Elmentem fürdeni, hajat mosni, átöltöztem, és elindultam.
Fogtam egy taxit, ami kivitt a reptérre.
Mázlim volt, mert éppen akkor indult Párizsba egy repülő. Még tudtam rá jegyet venni és el is indultam az álom városomba.
Végigsírtam a repülő utat. 
Mellettem egy kedves lány ült, aki végig aggódó pillantásokat vetett rám.
-Bocsi, de jól vagy? - kérdezte, amikor nem bírta tovább.
-Igen - feleltem, mire merően nézett rám.- Na jó, nem - váltottam őszintére.
-Én Cher vagyok. Téged hogy hívnak? - kérdezte.
-Pe... Perrie - válaszoltam.
-Akkor Perrie, elmondod, hogy mi a baj? - kérdezett megint.
-E..el - bólintottam.
Tudom, hogy most ismertem meg, de iszonyatosan kedves lánynak tűnt.
Elmeséltem neki az egész történetet, ő meg figyelmesen hallgatott végig.
-Hát ez szörnyű... Akkor azért van bekötözve a kezed, mert...?- jelentőség teljesen nézett rám.
-Igen. De engem nem érdekel, szerintem leveszem a kötést, mert kezd kissé kényelmetlen lenni...- mondtam és elkezdtem lebontani a kötést az alkaromról.
-Perrie... - kezdte Cher, de mielőtt folytathatta volna, teljesen leszedtem a kötszert.
-Áuccs..- nyögtem, amikor megérintettem az égő sebet.
-Jesszusom! Nem gondoltam, volna, hogy ennyire...- Cher.
-Pedig ennyire - hajtottam le a fejemet.
-Figyelj, van hol laknod Párizsban?- kérdezte kedvesem.
-Nincsen... De majd elmegyek egy szállodába - sóhajtottam.
-Dehogy mész! Nálam fogsz lakni - jelentette ki Cher.
-Van házad Párizsban?
-Van. Na akkor hozzám költözöl? -Cher.
-Hát... Ha nem zavarok, akkor nagyon szívesen - fogadtam el.
-Jó! Akkor egyből hozzám megyünk. Városnézés majd máskor -  mosolygott Cher.
Tényleg egyből Cher-hez mentünk. Becuccoltunk az én szobámba, amit kaptam, aztán ettünk valamit.
-Cher, én álmos vagyok. Nem baj, ha elmegyek aludni? - kérdeztem kómásan.
-Nem. Menj csak! Szép álmokat - adott két puszit Cher.
-Jó éjt - köszöntem el én is és bevonultam a szobámba.
Megint végig sírtam az egész éjjelt. Nem tudtam másra gondolni, csak azokra az emlékekre, amiket Londonban szereztem. Így aludtam el nagy nehezen...



I-i-i-i-imádom az én drága olvasóimat! ^^ Mindig olyan édes kommenteket írtok, hogy hihetetlen :D Akkor ide is kérnék legalább 4 ilyen imádni való kommentárt jó? :3 
Sietek a kövivel Manók :D Puszii : -Szikraa.♥

Chapter 20.~ Inkább Eltűnök Innen...

~*Zayn szemszöge*~

Amint elhagytam a kórházat, Harry háza felé vettem az irányt. Eldöntöttem, hogy félholtra verem a göndör képét.

Idegesen Perrie-ék háza előtt fékeztem le a kocsit és át futottam Harryhez. Berontottam a házába.
-Hol vagy te féreg??- kiáltottam el magam amint beléptem.
Egy lány nyögését hallottam fentről. Elöntött a düh. Még jobban.
Először megdugja az én barátnőmet, aztán már azon az éjjelen másik nőt visz ágyba.
Felmentem az emeletre. Berúgtam a szoba ajtaját, mire Harry és a csaj is felkapta a fejét. Szerencsémre még mind a kettejükön volt ruha.
-Most meghalsz te rohadék - hörögtem idegesen és nekimentem egykori legjobb barátomnak.
Leterítettem a földre és öklömmel ott ütöttem, ahol értem. Nem tudott küzdeni, mert fölé kerekedtem és egy másodpercre sem hagytam abba az ütlegelését.
-Jézusoom!! - visított éles hangján a lány, akivel éppen hancúrozott. -Én lelépek! - mondta és eltűnt.
-Ennyit ér a kis csajod te farok! - mondtam neki két ütés között.
-Zayn.... Állj má...r  le! - szólalt meg Harry.
-Miért is? Nézzem el neked csak úgy, hogy megdugtad a barátnőmet? He?? - morogtam idegesen a képébe, miközben odaszorítottam a földhöz véres fejét.
-Haver...- Harry.
-Ne nevezz havernak te undorító dög! - még egyet ütöttem a fejébe, amitől kissé bekábult.
Nem akartam tovább verni. Így is fájni fog mindene holnapra.
-Örülj, hogy még élsz! - ezzel búcsúztam és még oldalba rúgtam a göndört, aki köhögve kuporodott össze a földön.
Elhagytam Harry házát és megint a kórházba indultam Pezzhez.

~*Perrie szemszöge*~

Szörnyen éreztem magam. Tudtam, hogy Zayn bántani fogja Harry-t. Most már tényleg úgy gondolom, hogy nem kellett volna az ő baráti körükhöz csatlakoznom.
Most komolyan. Harry és Zayn voltak a legjobb haverok. Ezt is tönkre tettem.
Zayn és Natalie kapcsolatát is.
A lányok és Natalie kapcsolatáról nem is beszélve.
Azzal, hogy ide jöttem mindent felforgattam. Talán igaza van Natalie-nak és nem vagyok ide való, és nem kellett volna ide jönnöm és ennyire összebarátkozni itt a nagymenőkkel. Maradnom kellett volna Tyneside-ban. Így is utáltak ott. Nem mindegy, hol nyírom ki magam előbb-utóbb?
Azt hittem, hogy nagyon jó lesz itt kijárni a sulit új emberek között, de most már belátom, hogy ez az egész csöppet sem fenékig tejfel.
Jobb lenne eltűnnöm innen. Nem akarom tovább rontani itt a levegőt...--gondoltam és elkezdtem felállni a kórházi ágyból.- Ha már megölni nem ölhetem meg magam, akkor eltűnök és senki nem fog rólam többet hallani. Az nem fáj senkinek annyira, mintha meghaltam volna...
Elkezdtem felöltözni. Felvettem a saját ruháimat, annak ellenére, hogy a hosszú ujjú pólóm bal ujjának a vége véres volt.
Begomboltam a nadrágomat, felkaptam a cipőmet és kerestem egy papírt meg egy tollat.
Mikor megtaláltam írni kezdtem rá.

" Anyu, Apu, Zayn... barátok...! 
 Sajnálom, de én nem bírom itt tovább. Nem akarom mindenki életét elcseszni, még jobban. Azt hittem, hogy jó móka lesz itt Londonban, de egyáltalán nem olyan, mint gondoltam. Tudom, hogy az élet nem mindig szép meg jó, de az utóbbi időben szinte semmi jó nem történt velem és azt veszem észre, hogy a körülöttem lévőket is csak tönkre teszem.
  Zayn, téged nagyon szeretlek, és nem szeretném, ha haragudnál Harry-re. Bocsáss meg neki! Hozd rendbe a kapcsolatotokat Natalie-val és állítsd helyre az életedet!
 Csajok, ti is béküljetek meg Harry-vel is és Natalie-val is!
 Azt szeretném, ha mindenki elfelejtene. Nem szeretnék több fájdalmat okozni senkinek. megígérem, hogy nem láttok többet. Kérlek ne keressetek!

Puszi, és szeretlek titeket : Perrie"

 Letettem a levelet az ágyra, ahol feküdnöm kéne és halkan kiosontam a szobából, ugyanis anyám ott aludt az egyik fotelben.Könnyes szemekkel indultam ki a hatalmas épületből.
Éppen léptem volna ki a kapun, amikor az üvegajtón keresztül megláttam, ahogy az éjszakai sötétben Zayn BMW-je állt meg a kórház előtt.
Azonnal megfordultam és a hátsó kijárat felé kezdtem sprintelni.
Megkönnyebbülve lassítottam amikor kiértem az épületből. Lihegve folytattam az utamat, bár már nem futottam.
Lassan sétáltam és alaposan átgondoltam mindent. A hűvös londoni éjszaka szele csípte az arcomat.
Nem volt jobb ötletem, mint, hogy hazamenjek pár cuccomért.
Egy sporttáskába bepakoltam mindent ami kellhet.
A bankkártyámat, mobilt, mobiltöltőt, laptopot, ruhákat, 3-4 pár cipőt és két képet. Az egyik képen, Zaynnel voltunk rajta. Még Jade csinálta rólunk a parkban. A másik képen pedig négyen voltunk a lányokkal még Zayn bulija előtt. Volt egy póló, amit még Zayntől nyúltam le. Azt is magammal vittem, mert szerelmem illata még mindig rajta volt. Könnyes szemekkel hagytam el a házat. Arra gondoltam, hogy mindenkinek sokkal jobb lesz nélkülem.
Nagy mély levegőt vettem és Harry háza felé pillantottam. Összeszorítottam a fogsoromat és az ellenkező irányba indultam. Az eső egyszer csak szakadni kezdett én meg halkan szitkozódtam, hogy ennek is ilyenkor kell esni. De volt egy jó oldala is. Esőben senki nem veszi észre, ha könnyes az arcod. Erre gondolva kiengedtem a könnyeimet és egész végig a barátaimon és Zaynen agyaltam.
Tényleg nagyon szerettem ezt a fiút. Nem csak a pasim, de a legjobb barátom is. Én még életemben nem voltam ennyire szerelmes, de nem akartam a szerelmemmel tönkretenni senkit és semmit.
A barátaim... ők csodálatra méltóak. Annak ellenére, hogy pusztán csak néhány hete ismerjük egymást mindig és tényleg MINDIG mellettem voltak.
És ezt most mind itt kell hagynom. Végül is az ő érdekükbe teszem, hiszen nem szeretném, ha visszatérnének a régi életükhöz.
Azért hagyok itt mindent, mert szeretem őket. A barátaimat...





Ti komolyan elképesztőek vagytok! :)) 6 kommentet kértem az előzőre, ehelyett kaptam 7-et, és mind ezt kevesebb, mit egy nap alatt, mert már tegnap este meg volt a 7 komi. Nagyon hálás vagyok nektek, hogy olvassátok a blogomat és nem győzöm elégszer megköszönni a sok dicsérő kommentárt. :D Nos, akkor 4 komi után folytatom. :D Nagyon- nagyon sok puszi és ölelés : -Szikraa.♥