Chapter 21. ~ Új Ország, Új Élet...

Hajnali 3-kor éjszakára betértem egy szállodába, ahol elalhattam. Mondjuk nem aludtam túl sokat, de legalább "nyugodtan" tudtam gondolkodni azon, hogy hova megyek ez után.
Gondoltam arra, hogy visszamegyek Tyneside-ba. Ezt az ötletet el is vetettem magamban, mert ott anyuknak rengeteg ismerősük van, akik rögtön szólnának a szüleimnek.
Aztán megfordult a fejemben, hogy valami másik Brit városba megyek. Ezt is elvetettem arra gondolva, hogy itt akarom hagyni ezt az országot.
Végül maradtam annál, hogy vagy Amerikába, vagy Európa valamelyik országába megyek.
Aztán kitaláltam, hogy francia ország lesz a legmegfelelőbb, lévén, hogy folyékonyan beszélek franciául.
Amúgy amikor elindultam otthonról csörgött a telefonom. Csak most vettem észre a hívást. Zayn.
Nem akartam vissza hívni, de nem bírtam megállni.
Megérintettem a kijelzőn a nevét és a fülemhez emeltem a készüléket. Zayn az első kicsöngés után felkapta a telefont.
-Perrie, hol a csudában vagy?? - kérdezett ideges, remegő hangon. Sírt. Tuti, hogy sírt. Hallottam a hangján. Jó, mondjuk tökre meg tudom most érteni.
-Zayn olvastad a levelet, amit ott hagytam? - kérdeztem.
-I...igen. De ugye nem komolyan gondoltad? - csuklott el Zayn hangja.
-De Zayn. Nagyon is komolyan gondoltam. Nem szeretném, ha emlékeznétek rám. És ne is keressen senki. Kérlek tedd meg nekem, hogy nem hagyod, hogy utánam kutakodjanak! - kértem.
-Ne kérj ilyet tőlem Perrie! - Zayn.
-Kérlek Zayn! Ha szeretsz akkor megteszed és elengedsz - suttogtam könnyes szemmel.
-Perrie könyörgöm...- itt sóhajtott. - Na jó. Oké, megteszem, amit kérsz. De ígérd meg, hogy még jelentkezel! - ígértetett Zayn.
-Majd jelentkezem. Mondd meg a szüleimnek és a csajoknak, meg a srácoknak, hogy szeretem őket! - kértem ismét.
-Jó- Zayn.
-És Zayn... Téged is nagyon, nagyon szeretlek - ezzel köszöntem el összeszorult torokkal és letettem a telefont, meg sem várva Zayn válaszát.
Sírva borultam be a szállodai ágyba. Valahogyan elaludtam és még az álmomra is emlékszem.

\Az Álom\

-Perrie, menj haza!- kérlelt egy nagyon nagyon ismerős hang.
-Perrie, menj kérlek!! - kért még egy másik hang.
Én egy fehér szobában álltam, aminek se ajtaja, se ablaka, csak én vagyok ott fekete ruhában és hozzám beszélnek.
-Kik vagytok? - kérdeztem kiabálva.
-Perrie! - jelent meg előttem az amúgy 3 éve halott nagymamám.
-Nagyi!! - öleltem meg azonnal.
Lehet, hogy csak álmomban, de nagyon jó érzés volt megölelni.
-Perrie, menj vissza! - mondta a másik hang és az ahhoz tartozó személy is megjelent.
Egy régi barátnőm Krystal jelent meg előttem. Ő tavaly halt meg egy autó balesetben.
-Kry! Jézusom!! - még álmomban is sírok. Esküszöm, hogy nekem a sírás lesz a végzetem...
-Perrie, haza kell menned! Anyád betegre aggódja magát. A barátaidról és a párodról nem is beszélve! - nagyanyám.
-Pezz, ne tedd ezt senkivel! Zayn nagyon rendes gyerek! - Krystal.
-De itt nem arról van szó, hogy ki rendes és ki nem, hanem....- és itt felriadtam az álmomból.

\A Valóság\

Felültem az ágyon és összeraktam az a pár cuccot, amit magammal hoztam és most kipakoltam.
Elmentem fürdeni, hajat mosni, átöltöztem, és elindultam.
Fogtam egy taxit, ami kivitt a reptérre.
Mázlim volt, mert éppen akkor indult Párizsba egy repülő. Még tudtam rá jegyet venni és el is indultam az álom városomba.
Végigsírtam a repülő utat. 
Mellettem egy kedves lány ült, aki végig aggódó pillantásokat vetett rám.
-Bocsi, de jól vagy? - kérdezte, amikor nem bírta tovább.
-Igen - feleltem, mire merően nézett rám.- Na jó, nem - váltottam őszintére.
-Én Cher vagyok. Téged hogy hívnak? - kérdezte.
-Pe... Perrie - válaszoltam.
-Akkor Perrie, elmondod, hogy mi a baj? - kérdezett megint.
-E..el - bólintottam.
Tudom, hogy most ismertem meg, de iszonyatosan kedves lánynak tűnt.
Elmeséltem neki az egész történetet, ő meg figyelmesen hallgatott végig.
-Hát ez szörnyű... Akkor azért van bekötözve a kezed, mert...?- jelentőség teljesen nézett rám.
-Igen. De engem nem érdekel, szerintem leveszem a kötést, mert kezd kissé kényelmetlen lenni...- mondtam és elkezdtem lebontani a kötést az alkaromról.
-Perrie... - kezdte Cher, de mielőtt folytathatta volna, teljesen leszedtem a kötszert.
-Áuccs..- nyögtem, amikor megérintettem az égő sebet.
-Jesszusom! Nem gondoltam, volna, hogy ennyire...- Cher.
-Pedig ennyire - hajtottam le a fejemet.
-Figyelj, van hol laknod Párizsban?- kérdezte kedvesem.
-Nincsen... De majd elmegyek egy szállodába - sóhajtottam.
-Dehogy mész! Nálam fogsz lakni - jelentette ki Cher.
-Van házad Párizsban?
-Van. Na akkor hozzám költözöl? -Cher.
-Hát... Ha nem zavarok, akkor nagyon szívesen - fogadtam el.
-Jó! Akkor egyből hozzám megyünk. Városnézés majd máskor -  mosolygott Cher.
Tényleg egyből Cher-hez mentünk. Becuccoltunk az én szobámba, amit kaptam, aztán ettünk valamit.
-Cher, én álmos vagyok. Nem baj, ha elmegyek aludni? - kérdeztem kómásan.
-Nem. Menj csak! Szép álmokat - adott két puszit Cher.
-Jó éjt - köszöntem el én is és bevonultam a szobámba.
Megint végig sírtam az egész éjjelt. Nem tudtam másra gondolni, csak azokra az emlékekre, amiket Londonban szereztem. Így aludtam el nagy nehezen...



I-i-i-i-imádom az én drága olvasóimat! ^^ Mindig olyan édes kommenteket írtok, hogy hihetetlen :D Akkor ide is kérnék legalább 4 ilyen imádni való kommentárt jó? :3 
Sietek a kövivel Manók :D Puszii : -Szikraa.♥