Chapter 28.~ Vendég....

"-Doniya... -kezdtem de már késő volt...."

-Azt hiszed, hogy ide állítasz, és hirtelen minden tökéletesen rendben lesz?? Hát nem! Rohadtul nem így van! Börtönbe került miattad az öcsém! Tönkreteszed a családunkat! Elszakítottad tőlünk Zayn-t és lehet, hogy évekig nem láthatjuk majd, csak üvegen keresztül. Most jó neked mi? Örülsz, hisz elérted, hogy tönkretettél egy családot! Szerinted anyuék mint mondanak majd Safaa-nak? Miért nem jön haza a bátyja hosszú, hosszú ideig?? Ha neked kellene ezt intézned, akkor meg nem tudnál mint mondani. Gratulálok te kis picsa! - emelte fel a hangját Doniya.
-Teljesen igazad van... - suttogtam lehajtott fejjel, majdnem sírva.
-Persze, hogy igazam van! És látni sem akarlak többet, főleg nem az otthonomban. Takarodj el innen! - kiáltott dühösen.
-Do... - kezdtem volna, de Doniya megragadta a felkaromat, és kirángatott a nappaliból, egyenesen a bejárati ajtóig.
-Felejts el engem, a szüleimet, a tesóimat! És tűnj el Zayn közeléből! Nem akarom meglátni, hogy még egyszer az öcsém közelébe mész. Különben esküszöm az égre, hogy kinyírlak! - fenyegetett a szemembe nézve és lökött rajtam még egyet, amivel kiértem a házból.
Doniya elfordult és becsukta maga mögött az ajtót. Én teljesen sokkos állapotban szálltam be a kocsiba és indultam el.
Ezt soha nem néztem volna ki Doniya-ból. Értem én, hogy a családját védi, de ez kicsit hirtelen jött. De legalább valaki ép eszűen reagál rám...

***

Halál nyugodtan aludtam a szobámban. Már arra sem emlékeztem, hogy hogyan jutottam fel a szobámig.

Hasamról a hátamra fordultam és nyújtózkodtam egyet.
Nem nyitottam ki a szememet. Nem volt erőm visszatérni kellemes álmomból a fájdalmas valóságba. Olyan jó volt elmerülni egy olyan álomban, ami Zaynről szólt... Mellettem volt és semmi gondunk nem volt.
Imádok álmodni. Olyankor semmi gondom nincs, semmi stressz és minden probléma, ami a külvilágban és a valóságban van ki van zárva a fejemből. Azt teszek a saját kis Álomvilágomban, amihez kedvem van.
De sajnos az Álomvilág euforikus, boldog hatása előbb-utóbb elmúlik és ez akkor következik be, ha felébredek...
Lassan felültem az ágyban és próbáltam nem gondolni a mai eseményekre. Úgy tűnik nagyjából sikerült is.
Holt kómásan lecsoszogtam a konyhába, magamba döntöttem egy pohár kólát és leültem a nappaliban. 5 perc csöndes üldögélés után vettem észre, hogy senki nincs itthon.
Az ebédlőasztalon egy levelet találtam apám kézírásával.

"Perrie, el kellett mennünk néhány dolgunkat intézni. Cher sincsen itthon, azt mondta, hogy neki is valamit intéznie kell. Majd valamikor jövünk.  Puszil: Apád.."

Hát oké...- gondoltam. - Akkor most két dolgot tudok csinálni. Vagy megyek és visszafekszem aludni, aztán holnapig ki sem tolom a búrámat a szobából, vagy pedig.... nem.. még sincs más lehetőségem... csak ez az egy...- ásítottam és visszavonszoltam magamat a szobámba.
Éppen, amikor kényelmesen elhelyeztem magamat, betakaróztam, és lehunytam a szememet megszólalt a csengő.
Nagy sóhajjal állam fel és másztam le a lépcsőn, egészen a bejárati ajtóig.
Lassú és lomha mozdulattal nyitottam ki résnyire az ajtót. Amint megláttam ki áll az ajtóban, kővé dermedve komor arccal álltam. Nagyot nyeltem és az előttem álló személy szemébe néztem....


Megint bocsánat a rengeteg késésért! Az elkövetkezendő időben nem nagyon lesznek naponta részek. Persze próbálok nektek rendszeresen hozni, de most nagyon bele kell húznom a suliban, ha nem akarom, hogy megvágjanak kémiából, vagy fizikából. 
5 komi és kövi! :3
Sietek, ahogy csak tudok és puszii : -Szikraa.♥